Dr. Szalai Anikó honlapja

Noha a kisebbségi kutatásom fő célja a romákkal kapcsolatos, mégis úgy érzem, hogy írnom kell most a krími események egyes emberi jogi és kisebbségi jogi vetületeiről. A Krím-félszigeten élő lakosság közel 60%-a orosz, 25%-a ukrán (de 80% anyanyelve az orosz) és 12%-a tatár nemzetiségű (kb. 250 ezer fő). Ebből az elmúlt évtizedekben a tatár kisebbség húzta mindig a legrövidebbet, Sztálin kitelepítette őket Közép-Ázsiába, majd az 1980-as években és a Szovjetunió felbomlása után nagyrészt visszatelepültek. Most pedig az Oroszországhoz való csatlakozásról szóló népszavazás miatt menekültek sokan Ukrajna más területeire, egyes hírek szerint csak Lvivben 2000 tatár menekült van már. Sőt, többen Lengyelországban kértek menekült státuszt.

A látszólag tehát kisebbségvédelemről szóló orosz beavatkozás és a krími terület csatlakozása Oroszországhoz ugyanannyira sérti a kisebbségi jogokat, mint a megelőző helyzet, csak most az orosz származásúak jól járnak. De valóban jól járnak?

A Krím-félsziget a víz és a villanyáram 80-80%-át, a földgáz 70%-át Ukrajnából kapja. Most, hogy a terület Oroszországhoz tartozik, kézenfekvő lenne, hogy Ukrajna egyszerűen elzárja a csapot. A lakosság rendkívül gyorsan megérezné a villanyáram hiányát, azonban anélkül ideig-óráig lehet élni, víz nélkül viszont nem. A szigeten szinte egyáltalán nincs édesvíz forrás, a Dnyeper-folyó vize van egy csatornarendszeren keresztül bevezetve a félszigetre.

A Krím-félsziget édesvíz ellátása

Az ukrán kormány még eddig humanitárius megfontolásokból úgy döntött, hogy továbbra is szolgáltatja a vizet, de várhatóan igen nagy árat fog kérni érte. A 2000-es évekre a vízhez való jog gondolata egyre erőteljesebben megjelent a nemzetközi jogban, és 2010-ben az ENSZ Közgyűlés határozatba is foglalta azt. A jog még szó szerint nem szerepel egy emberi jogi egyezményben sem, de a témában született számos nemzetközi szervezeti határozat és kormányközi konferenciák záróokmányai mind a szokásjog kialakulása / megléte felé mutatnak. Így tehát bármennyire is csábítónak tűnhet az ukrán vezetés számára elzárni a Krímbe vezető csapokat, mégsem tehetik meg azt.

Az árát viszont felemelhetik a szolgáltatásoknak, és a krími lakosság várhatóan sokkal nehezebb évek elé néz, mint azt pár hete gondolták, vagy ami elől az oroszokhoz menekültek. Az alapvető közüzemi szolgáltatásokkal kapcsolatos függőség mellett a nagyrészt turizmusból élő lakosságnak idén nyáron valószínűleg jelentős bevételkiesése lesz. A pénzügyi rendszer leállt, a bankok nem működnek, az emberek nem tudnak pénzt kivenni az automatákból. A gyakorlatban a rubelre való átállás heteket, hónapokat is igénybe vehet, és a lakosság az eddig ukrán bankokban tartott pénzéhez nem biztos, hogy a közeli jövőben hozzájut.

Egy-egy terület felett a szuverén cseréje korábban sem volt könnyű a lakosság számára, de pár száz évvel ezelőtt az enni-inni való és a gyertya, tűzifa helyben meg volt. Azt gondolhatnánk, hogy a mai fejlettség mellett minden gyorsan megoldható, de pontosan a globalizáltság és modernitás miatt az emberek ma kiszolgáltatottabb helyzetben vannak. A kisebbségeket megillető politikai és nyelvi jogokat nehéz élvezni, ha az alapvető szükségletek veszélyeztetve vannak.