Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Posts Tagged ‘ENSZ’

Nemrég Assange a BBC-n élőben jelentette be, hogy az ENSZ “ítéletet hozott az ügyében, amit az államok kötelesek elfogadni és őt szabadon kell bocsátani”. Nagyon sok sebből vérzik ez a kijelentés, amiket érdemes megvizsgálnunk.

Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának hivatalához (UN Office of the High Commissioner of Human Rights) tartozó Jogtalan Fogvatartással Foglalkozó Munkacsoport (Working Group on Arbitrary Detention) vizsgálta a kérdést, hogy Assange-ot jogellenes módon tartják-e fogva, és ma a munkacsoport nyilvánosságra hozta a véleményét.

logoEz az 5 szakértőből álló munkacsoport 1991 óta működik és vizsgálja az állítólag jogellenes fogvatartási eseteket. Saját kezdeményezésre és állami vagy egyéni kérelemre is vizsgálódhat, amelyről véleményt készít. Ezeket közli a munkacsoport az érintett kormányokkal és kéri, hogy szüntessék meg a jogellenes fogvatartást, valamint fizessenek kártérítést az illetőnek. Ez tehát csak egy vélemény (a neve is Opinion). Jogilag nem kötelező, nem ítélet, nem fellebbezhető. Az ügy megvitatásában egyébként csak 4-en vettek részt (az ausztrál tag elfogultság miatt nem), és 3:1 arányban fogadták el a döntést.

A vélemény tartalma persze érdekes, és jelezheti azt, hogy egy emberi jogi bíróság vajon hogyan ítélné meg a kérdést. A munkacsoport érvelése szerint fogvatartásnak minősül az, hogy Assange évek óta nem tud kijönni az ecuadori nagykövetségről a letartóztatás veszélye miatt. A munkacsoport 4. tagja nem értett egyet ezzel a kijelentéssel, mivel véleménye szerint itt nem fogvatartásról van szó. Noha számos részletet nem ismerek, és pontosan a munkacsoport véleményének szövegét sem, első ránézésre egyet kell értenem a 4. taggal. Assange a nagykövetségen önkéntes alapon tartózkodik, nem tartják fogva. Másrészt, ha ezt diplomáciai menedéknek tekintjük, akkor a fogvatartástól szintén jól elhatárolható nemzetközi jogi jogintézményről van szó.

Assange-Balcony-Ecuador-EmbassyA diplomáciai menedékre, tehát amikor valaki egy nagykövetségre menekül és ott kap védelmet, sok példát ismerünk (magyarok számára közismert Mindszenty bíboros esete), mégis a nemzetközi jog általánosságban nem fogadja el azt. A dél-amerikai államok között kimutatható egyfajta szokásjog a diplomáciai menedék terén, de ez alapvetően csak az ő egymás közti viszonyukban értelmezhető, tehát az Egyesült Királyság és Ecuador közötti jogviszonyban nem.

27107_cartoon_assange

Reklámok

Read Full Post »

Néhány napja az ENSZ Biztonsági Tanácsban Oroszország megvétózott egy határozattervezetet, amelyben a Srebrenicában történteket népirtásnak nevezték. A tervezet apropója a 20. évfordulós megemlékezés volt.bosnia mapTények: 1995. júl. 11. és 13. között több mint 8000 muszlim bosnyák személyt, főleg férfiakat és 16 év feletti fiúkat öltek meg a Ratko Mladic vezetése alatt álló boszniai szerb erők Srebrenicában. A 42 ezer fős település többi lakosát (időseket, nőket, gyerekeket) elüldözték. Mindez ellen a jelenlévő ENSZ-békefenntartók semmit nem tettek/tudtak tenni.

UN and sreb

Jog: A népirtás elleni egyezmény alapján a népirtás bűntette akkor valósul meg, ha valamely nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport ellen, annak teljes vagy részleges megsemmisítésének szándékával, a csoport tagjait megölik; vagy azoknak súlyos testi vagy lelki sérelmet okoznak; vagy a csoportra megfontolva olyan életfeltételéket kényszerítenek, melyeknek célja a csoport teljes vagy részleges fizikai elpusztulásának előidézése; vagy olyan intézkedések tétele, amelyek célja a csoporton belül a születések meggátolása; vagy a csoport gyermekeit más csoporthoz erőszakosan átviszik. Büntetendő ezek cselekmény kísérlete, arra felbujtás, szövetkezés vagy ahhoz való segítségnyújtás is.

A jog alkalmazása a tényekre: A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Törvényszék (ICTY) a Krstić-ügyben, 2004-ben, kimondta, hogy Srebrenicában népirtás történt. A srebrenicai események vizsgálata során több mint 1000 tanút hallgattak meg, alaposan ismertek a részletek is. (Az ICTY a honlapján külön oldalt szentel a megemlékezésnek.) A Krstić-ügy után több másikban is megerősítette az ICTY a népirtás tényét (pl.: Popovic, Tolimir, Jokic).

sreb reburiedAz ICTY-on kívül a Nemzetközi Bíróság is foglalkozott a kérdéssel: a Bosznia v. Szerbia&Montenegro-ügy 2007-es ítélete szintén nem hagy kétséget afelől, hogy a Srebrenicában történtek népirtásnak minősülnek. (Amelyért azonban – a Bíróság sokak által kritizált ítélete szerint – Szerbia csak annyiban felelős, hogy nem tett semmit a megakadályozása érdekében.)

Mindezek ellenére a szerb állam továbbra sem hajlandó elismerni, hogy az népirtás volt. Az elbukott BT-határozat utalt volna is erre a 3. pontjában, elítélve minden államot, amely tagadja a népirtás (bíróságok által bizonyított) tényét. A szerbellenesnek titulált határozatot Oroszország megvétózta, Kína, Nigéria, Angola és Venezuela pedig tartózkodott. Ez ugyan a tényeken és a jogon sem változtat, mégis szégyenteljes napja marad a BT-nek.

Print

Read Full Post »

A halálbüntetés nemzetközi jogon alapuló tilalma több évtizeddel ezelőtt jelent meg, köszönhetően az emberi jogok védelme fejlődésének. A téma vizsgálata szempontjából ketté kell választanunk az univerzális és az európai szintet.

Az Európa Tanács (ami nem az EU) 1983-ban fogadta el az Emberi Jogok Európai Egyezményének a Hatodik Kiegészítő Jegyzőkönyvét, amely eltörölte a halálbüntetés kiszabását béke idején. Ennek Magyarország az 1990-es csatlakozás óta részese (hatályban 1992-től).

2003-ban folytatta az Európa Tanács a jogalkotást, és a Tizenharmadik Kiegészítő Jegyzőkönyvben a részes államok azt vállalták, hogy a halálbüntetést semmilyen körülmények között nem fogják alkalmazni, tehát még háború vagy szükségállapot idején sem. Magyarország ezt is ratifikálta és ki is hirdette.

A 2009 óta szerződési hatállyal bíró Alapjogi Charta az Európai Unió dokumentuma, amelynek a 2. cikke védi az életet, és tiltja a halálbüntetést.

Az európai szint mellett az univerzális szinten is látható a tartózkodás a halálbüntetéssel szemben. Az 1990-es évek eleje óta felállított nemzetközi büntető törvényszékek még a népirtást vagy háborús bűnöket elkövetőket sem ítélhetik halálra. 2007 óta az ENSZ Közgyűlése több határozatban is kérte az államokat a halálbüntetés moratóriumára. Ebből a legutóbbit 2014 decemberében a magyar állam képviselője is megszavazta.

Még egy egyezmény köti Magyarországot ebben a témában, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 2. kiegészítő jegyzőkönyve. Ehhez az 1989-ben elfogadott jogszabályhoz Magyarország 1994-ben csatlakozott.

Természetesen a fentiekben felsorolt egyezményekből ki lehet lépni, de ennek beláthatatlan következményei lennének. Az ilyen egyezményekből nem szokás kilépni, a szerződési jog alapelve, hogy a szerződéseket végre kell hajtani, azokat be kell tartani. Ráadásul annak köszönhetően, hogy a halálbüntetés tilalma nem pusztán jogi szabály, hanem alapvető fontosságú, értékkel bíró norma, így ezen egyezmények felmondása egyértelműen az adott értékközösségekből való kilépésünket is jelentené.

A tágan értelmezett Európában nincs olyan állam, amely alkalmazná. A világ majdnem 200 államának csak a tizede, 20-22 nem törölte el. A kivégzések számát tekintve Kína a listavezető (évi kb. 1000), utána következik Irán (~370), Irak (~170), Szaúd-Arábia (~80) és az Egyesült Államok (~40).

death penalty2death penalty1

 

 

 

 

 

Ebben a bejegyzésben nem célom azzal foglalkozni, hogy van-e értelme a halálbüntetésnek, viszont az a fentiekből is jól kiderül, hogy Magyarország számos módon elkötelezte magát egy bizonyos értékközösségben, amelynek az elveiből nem tanácsos válogatnunk, mert egy-egy alapelv elutasításával az egészből zárnánk ki magunkat.

 

Read Full Post »

A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya az első és máig egyetlen világszintű emberi jogi egyezmény, amely kitér a kisebbségek védelmére is. A 27. cikke ezt mondja: “Olyan államokban, ahol nemzeti, vallási vagy nyelvi kisebbségek élnek, az ilyen kisebbségekhez tartozó személyektől nem lehet megtagadni azt a jogot, hogy csoportjuk más tagjaival együttesen saját kultúrájuk legyen, hogy saját vallásukat vallják és gyakorolják, vagy hogy saját nyelvüket használják.”Logo_Art27_JPEG

Noha világszintűt írtam az első bekezdésben, ez enyhe túlzás, ugyanis 168 állam a részese, habár a cél az, hogy minden állam azzá váljon. A 27. cikkhez azonban a részes államok tehetnek fenntartást, így ezzel élt is Franciaország és Törökország. (Előbbi szerint csak egy egységes francia nemzet létezik, az utóbbi pedig nem kíván a kurdokkal, örményekkel stb. kisebbségekkel “foglalkozni”). Az egyezmény első kiegészítő jegyzőkönyve értelmében lehetőség van az egyéni panaszra, tehát arra, hogy az Emberi Jogok Bizottsága megvizsgáljon a részes állam joghatósága alatt álló személyektől származó, az emberi jogaikkal kapcsolatos bejelentéseket.

Az Emberi Jogok Bizottsága az egyéni panaszok mellett az államok rendszeres jelentésein keresztül is vizsgálja az Egyezségokmányba foglalt jogok betartását. A Bizottság minden évben jelentésben foglalja össze a vizsgálatok eredményeit. Az elmúlt évek jelentéseinek vizsgálata rámutat arra, hogy viszonylag kevés olyan egyéni panasz kerül elé, amely csak a 27. cikket érintené. A cikkre hivatkozás általában csak kiegészíti az egyezmény többi cikkének említését. Mindazonáltal az országjelentések tipikusan kitérnek rá, és az európai jelentések gyakran külön alfejezetben vizsgálják a roma kisebbség helyzetét.

A 27. cikk sokaknak elég szűkszavúnak tűnhet, így érdemes összefoglalni, hogy melyek azok a magatartások, szabályok, amelyek a Bizottság szerint a 27. cikk sérelmét jelentik:
– romák elleni diszkriminatív megjegyzések a politikai diskurzusban, médiában és szélsőséges tüntetéseken
– 2. világháborús roma koncentrációs tábor területén sertéstelep üzemeltetése
– területi szegregáció
– szegregáció az oktatásban
– kisebbségekkel szembeni gyűlöletkeltő beszédek
– olyan egyesületeket tiltó jogszabály hiánya, amelyek a gyűlöletkeltésre és rasszista propagandára jönnek létre- kisebbségi emlékművek, szent helyek, kulturális helyekkel, építményekkel szembeni vandalizmus vagy gyújtogatás
– roma nők sterilizálása a beleegyezésük nélkül
– korlátozott részvételi lehetőség a politikai döntéshozatalban
– a névválasztás lehetősége a saját nyelven és annak megfelelő írásmódban
– a kisebbségi nyelvek és kultúra oktatásából jelentős állami támogatás- és pénzkivonás
– szent vagy kulturális helyek szennyezése, elpusztítása
– a kisebbséget érintő döntésekből az érintett csoport kihagyása
– állami szolgáltatásokhoz való hozzáférés megtagadása

A sort még lehetne folytatni, azonban már ez is jól rávilágít, hogy tipikusan milyen ügyekkel találkozik az Emberi Jogok Bizottsága a 27. cikk keretében.

Read Full Post »

A múlt heti isztambuli konferencián arról tartottam előadást, hogy az ENSZ keretében elfogadott kisebbségvédelmi nyilatkozat és őslakos nyilatkozat között mennyi a különbség és a hasonlóság, és vajon lehetne-e a két nyilatkozatból egy egyezményt kovácsolni. A hallgatóság soraiban szinte csak amerikaiak és kanadaiak ültek, így az előadás utáni élénk beszélgetés során az európaitól teljesen eltérő nézőponttal találkoztam.

Az ENSZ 1992-ben fogadta el a nemzeti, etnikai, vallási és nyelvi kisebbségek védelméről szóló nyilatkozatot, 2007-ben pedig az őslakosok védelméről szólót. A két nyilatkozatban közös, hogy mind az egyének, mind a közösségek védelmét célozza, és az általános emberi jogok biztosításán felül irányoz elő többletjogokat. Az 1992-es nyilatkozat még viszonylag röviden foglalja ezeket össze, kiemeli a nyelvhasználat jogát, a kultúra és hagyományok védelmét, a jogot a gazdasági fejlődéshez és annak jogát, hogy a kisebbség kapcsolatot tartson a kisebbség, akár külföldön élő, többi tagjával. Yanagawa_quote

A 2007-es őslakos nyilatkozat már jóval bőségesebb, kijelenti, hogy az őslakos népeket a belső önrendelkezési jog illeti meg, tehát jogosultak autonómiára vagy önkormányzatiságra. A nyilatkozat egyébként nagyon egyértelművé teszi, hogy az elszakadás, tehát a külső önrendelkezés nem illeti meg őket, az állam területi integritása nem kérdőjelezhető meg. Tartalmazza ugyanazokat a többletjogokat, mint a kisebbségi nyilatkozat, és a kettő között eltelt 15 év emberi jogi fejlődését is tükrözi, például megjelenik az egészséges környezethez való jog. Jelentős eltérés még, hogy részletesen szabályozza a földhöz való jogot, a kártérítés jogát az elvett területekért, a jogot a földhöz és természethez kapcsolódó különleges spirituális kapcsolathoz.

A két nyilatkozat pusztán jogi összevetése azt mutatja, hogy nem lenne akadálya az egységes szerkezetbe foglalásnak. Azonban az előadást követő beszélgetés pont arra mutatott rá, hogy ez nem jogi kérdés. Az amerikai kontinensen nem igazán értik a kisebbségi problémát, míg mi Európából nem értjük, hogy miért kéne különbséget tenni az őslakosok és a kisebbségek között, mivel végső soron ugyanolyan kiszolgáltatott helyzetben vannak, ugyanazok a problémák a jellemzőek. Az Amerika-közi Emberi Jogi Bizottság már több esetben, analógiaként használva, az őslakosok védelmét biztosító rendelkezést alkalmazta a Dél-Amerikában élő jelentős számú afrikai származású, egykor rabszolga fekete közösség védelmére is.

A védelem univerzális szintre emelését azonban nem csak az akadályozza, hogy a probléma megközelítése eltérő Európában és az amerikai kontinensen, hanem az is, hogy az ázsiai és afrikai kontinensen egyáltalán nem foglalkoznak ezekkel. Így az érdeklődés és politikai akarat hiánya miatt úgy tűnik, ezeknek az embercsoportoknak a védelme sokkal hatékonyabb és megfelelőbb lehet regionális szinten, mint egyetemesen.

Read Full Post »

Napjainkra az ENSZ közgyűlési határozatok szélesebb körben vonják be a társadalmat a jog védelme érdekében, sokkal gyakrabban találunk utalást a civil szféra és a nem kormányzati szervezetek szerepére, az oktatásra, és a média jelentőségére, mint a hidegháború idején. Az ENSZ egyes szervei közötti együttműködés és tapasztalatcsere is sokrétűbbé vált, sőt ugyanez elmondható az ENSZ emberi jogokkal foglalkozó szervei és más nemzetközi szervezetek közötti viszonyrendszerben is. A nemzetközi közösség felismerte, hogy a béke védelme nem ott kezdődik, hogy az agresszort megpróbáljuk „leállítani”, hanem a társadalom apró rezdüléseit kell megfigyelni, feltérképezni a veszélyes trendeket, és odafigyelni a sebezhető csoportokra (kisebbségek, nők, gyerekek, stb.).

Ezt a védelmet az ENSZ Közgyűlése az elmúlt évtizedekben egyezményeken és határozatokon keresztül próbálta megteremteni. Mind a faji megkülönböztetés tilalmáról szóló 1965. évi egyezmény, mind a kisebbségek és az őslakosok jogairól szóló Nyilatkozatok minimumkövetelményeket állapítanak meg, azonban míg az első jogilag kötelező, addig a második kettő csak ajánlás jellegű. Nem szabad azonban alábecsülni ezeknek a határozatoknak a jelentőségét, mivel az ENSZ Közgyűlésben a világ összes államának képviselői fogadták el, és tanúsítják az állami gyakorlat fejlődésének irányát, amely remélhetőleg pozitívan befolyásolja a szokásjog képződését is ezen a területen.

Az ENSZ dokumentumai a kisebbségektől külön kezelik az őslakosok helyzetét, azonban ez nem jelenti azt, hogy az őslakosokat ne illetné védelem a Kisebbségi Nyilatkozat vagy például a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 27. cikke alapján. Elméletileg az őslakosok és a kisebbségek védelme közötti különbség abban állna, hogy az előbbinek csoport szinten is vannak jogai, míg az utóbbinak csak egyéni szinten, azonban a kisebbségi Nyilatkozat szövege nem ezt tükrözi. További lényeges különbségnek tekinthető, hogy a népeket, nemzeteket megillető önrendelkezési jog egyértelműen megilleti az őslakos népeket, míg a kisebbségeket nem. Ennek azonban kivételét láttuk például a koszovói albánok esetében. Ráadásul a belső önrendelkezési jog gyakorlása erőteljesen hasonlít a csoportosan gyakorolt kisebbségi jogokhoz (például a politikai döntéshozatalban és jogalkotásban való részvétel, önkormányzás lehetőségei).

Az állami gyakorlat a kisebbségekkel szemben tipikusan az alábbi megközelítés valamelyikét alkalmazza: elimináció, asszimiláció, megtűrés, védelem és integráció. A kisebbség kiirtását és kényszerített asszimilációját tiltja a nemzetközi jog, az emberi jogi egyezmények és Nyilatkozatok pedig a védelmét irányozzák elő. A jól megvalósított védelem magát az integrációt teremti meg, amely esetben az etnikailag, vallásilag és/vagy nyelvileg plurális társadalom békésen és „egészséges módon”, összehangoltan működik, a sokszínűségét megőrizve, mégis egységes társadalmi tudattal.

Csak olyan univerzális szintű szabályozás fogadható el, amely lefedi mind az etnikai, nemzeti, nyelvi és vallási kisebbségeket is. Tulajdonképpen a védelem megvalósítása nem határolható el az állam működésétől, az része a „jó kormányzás – good governance” követelményének. Az őslakos népek védelme is azokban az államokban különösen fontos, ahol ők kisebbségben vannak, így helyzetük hasonlít a kisebbségekéhez. Ennek megfelelően elképzelhető lenne a kisebbségek és az őslakosok védelmének biztosítása egy nemzetközi egyezmény alapján, ez a gondolat azonban még nem vert gyökeret az ENSZ Közgyűlésben.

Ha ezt a témát még alaposabban szeretnéd megismerni, kattints ide.

Read Full Post »

Az ENSZ Közgyűlése tegnap határozatot fogadott el a krími helyzetről. A határozat kezdeményezői Kanada, Costa Rica, Lengyelország, Németország, Litvánia és Ukrajna voltak. A határozat bevezető sorai emlékeztetnek az ENSZ Alapokmány főbb alapelveire, nevezetesen az erőszak és beavatkozás tilalmára, valamint a szuverenitás és területi integritás jogára. Továbbá a preambulum hivatkozik az Oroszországot és Ukrajnát is kötelező 1975. évi helsinki záróokmányra, az 1994. évi Budapest memorandumra, és a két ország között 1997-ben kötött barátsági szerződésre.

Ezeknek a szellemiségére támaszkodva az ENSZ Közgyűlés megerősítette Ukrajna területi egységét, és az elfogadott nemzetközi határait, valamint minden államot felszólított, hogy tartózkodjon annak megsértésétől. A határozat legfontosabb mondata annak kijelentése, hogy a Közgyűlés érvénytelennek tekinti a március 16.-i krími népszavazást, és az nem képezheti a területváltozás jogalapját.

summit

A határozat vitája során különösen erősen elítélő véleményének adott hangot Grúzia, Moldova és az EU képviselője. Oroszország válaszként a nép önrendelkezéshez való jogát hangsúlyozta, és azt, hogy nem tagadhatta meg egy összetartozó nép önkéntes alapú egyesülését. Kijelentette, hogy az ukrán helyzet provokálói magukra vessenek, ha nem úgy sült el a kormányváltás, ahogyan azt előre elképzelték…

Noha a Közgyűlés határozatai nem bírnak nemzetközi jogi kötőerővel, jól szemléltetik a nemzetközi közösség és nemzetközi szokásjog álláspontját. Még akkor is, ha a 193 tagállamból csak 100 szavazott igennel a határozatra, 58 tartózkodott és 11 szavazott nemmel (pl.: Örményország, Fehéroroszország, Venezuela, Észak-Korea). Igen, tudom, hogy így nem jön ki a matek: a maradék 24 állam nem volt jelen az ülésen.

 

 

 

Read Full Post »

Older Posts »