Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Nemzetközi jogból azt tanítjuk – az ENSZ Alapokmányával összhangban-, hogy minden nemzetközi szerződést be kell iktatni az ENSZ Titkárságon a Főtitkár által vezetett nyilvántartásba (UN Treaty Collection). Emiatt könnyen abba a hibába eshetünk, hogy úgy gondoljuk, könnyen meg is találhatjuk például a Magyarország által kötött szerződéseket és az azokhoz tett fenntartásokat. Ez koránt sincs így!

Noha a Treaty Collection még mindig az egyik legmegbízhatóbb forrás, mégis vannak hiányosságai. Nem tartalmazza a be nem iktatott szerződéseket, amelyekről a magyar Külügyminisztérium illetékesei is azt mondják, hogy léteznek (ez nyilván nem az UNTC hibája). Teljesnek tűnik az a része a gyűjteménynek, ahol az ENSZ Főtitkár, mint a többoldalú szerződés letéteményese vezeti a nyilvántartást. Azonban olyan keresési opció itt sincs, hogy az összes magyar fenntartást listázza ki, mivel 500-nál több találatot nem jelenít meg. Marad tehát az egyesével történő böngészés.

A magyar állam által vezetett nyilvántartások még rosszabbak. A 2005. évi L. tv. szerint Magyarország nyilvános adatbázist vezet a nemzetközi szerződésekről és az azokkal kapcsolatos fontos információkról, így például a fenntartásokról és kifogásokról. Ez a nyilvántartás azonban a mai napig nem került használható formába. A Contractweb felületére az adatok feltöltése elakadt valamikor 2015 környékén és a korábbi adatokkal kapcsolatosan is erős a kételyem, hogy közel sem teljes.

A Nemzeti Jogszabálytár nemzetközi szerződések “címkéjére” kattintásnak pedig még nagyobb kabaré az eredménye: összesen 8 egyezményt listáz ki. Természetesen a kihirdetett nemzetközi szerződések szövege megtalálható a Magyar Közlönyben, de ugyebár a ratifikált szerződések kihirdetésével sem kapkodunk, így néhány éves lemaradás ezen a téren is tapasztalható. A helyzetet tovább nehezíti, hogy ugyan a 2005. évi L. tv. előtt hatályos, 1982. évi 27. tvr. szerint is a fenntartásokat bele kellett foglalni a kihirdető jogszabályba, ennek a végrehajtása nem volt tökéletesnek mondható. 1982 előtt pedig semmilyen jogszabályi előírás nem volt.

Annak az elszánt kutatónak tehát, aki mégis szeretné megtudni, hogy Magyarország körülbelül hány többoldalú nemzetközi szerződéshez tett fenntartást, mindezeken a nyilvántartásokon felül érdemes átvizsgálni például az Európai Unió, az Európa Tanács, az ILO és más nemzetközi szervezetek nyilvántartását. Azonban ennek a sziszifuszi munkának az elvégzése után sem lehet benne biztos senki, hogy mindent megtalált, mivel azt sem tudjuk pontosan (a Külügyminisztérium sem), hogy összesen hány multilaterális szerződésünk van…

 

Reklámok

A nemzetközi szerződésekhez fűzött fenntartások egy különleges jogintézménye a nemzetközi jognak, amely elméletben egyszerűnek tűnik, azonban a gyakorlatban bonyolult rendszert eredményez. Noha az 1969. évi bécsi egyezmény röviden szabályozza a témát, a többoldalú nemzetközi szerződések sokszínű módon teszik lehetővé vagy épp korlátozzák a fenntartások megtételét, míg azok kifogásolásáról tipikusan hallgatnak. A téma komplexitását jelzi, hogy az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottsága (NJB) 1994-től 2011-ig elemezte a témát, amelynek lezárásaként 2011-ben az ENSZ Közgyűlése elfogadta az NJB által készített, 30 oldalas „Gyakorlati útmutatót” és a hozzá fűzött, megközelítően 600 oldalas kommentárt.[1]

A magyar szakirodalomban a témáról átfogó elemzés 1961-ben[2] jelent meg utoljára, azóta leginkább egy szerző, Lamm Vanda foglalkozott a téma egy-egy részkérdésével , azonban ő sem vizsgálta átfogóan a nemzetközi szerződések fenntartási rendszerének közös európai jellemzőit és a magyar gyakorlatot. A közös európai jellegzetességek feltárása annál is inkább szükséges, mivel Magyarországnak az egyes európai szervezetek tagjaként (különösen az Európa Tanács keretében) állást kell foglalnia a fenntartások elfogadása tekintetében. Magyarországnak érdeke tisztában lenni az európai gyakorlattal, de ezzel párhuzamosan azzal is, hogy a Magyar Állam érdekei mely fenntartások és kifogások megtételével érvényesíthetőek a legjobban.

[1] Guide to Practice on Reservations to Treaties, with commentaries, Report of the International Law Commission, G.A. Res. 66/10/Add.1, 66th session, 2011, U.N. Doc. A/66/10/Add.1 (2011)

[2] Bokorné Szegő Hanna: A nemzetközi szerződésekhez fűzött fenntartások, Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1961.

Itt megtudhatod:

M5 – Mindenki Akadémiája

Jó videózást! 🙂

A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) a létrehozása óta küzd a legitimitásáért és hitelességéért. Az alapító szerződését elfogadó államok közül pont azok hiányoznak, akiknek a leginkább ott kéne lenniük, élén az Egyesült Államokkal. Folyamatosan a felszínen lévő vád az ICC-vel szemben, hogy elfogult a nyugattal, mert szinte csak afrikai ügyei vannak. Ebben van is igazság, mivel a jelenleg nyomozás alatt lévő 10 ügycsoportból 9 afrikai államot érint. Ennek eredményeként 2017 elején már az Afrikai Unió is arra biztatta a tagjait, hogy lépjenek ki az ICC szerződésből.

A Bíróság népszerűségén az a helyzet sem segít, hogy időről időre a bíróságot vagy a tagjait érintő botrányok kerülnek napvilágra. Bizonyított tény, hogy a bírók választása során a szavazás gyakran korrumpált, megjelenik a szavazatvásárlás. A hitelesség elvesztése nem csak a tagállamok képviselőinél jelenik meg, hanem akár a Bíróság magas rangú tisztviselőinél is. Jelenleg épp a korábbi főügyész, Luis Moreno Ocampot vádolják azzal, hogy a főügyész korában korrupt gyakorlatot folytatott, és többek között offshore cégeken keresztül szerzett hatalmas bevételeket azzal, hogy tanácsokat adott ahhoz, hogyan kerüljék el líbiai személyek a felelősségre vonást az ICC előtt.

Sajnos ezek az ügyek nem segítik elő a Bíróság amúgy is törékeny hitelességének és legitimitásának növelését, pedig az olyan súlyos bűnök, mint a népirtás, háborús bűnök és emberiesség elleni bűncselekmények után a társadalom egészséges további fejlődéséhez elengedhetetlen az általánosan elfogadott és hiteles felelősségre vonás.

 

 

A napokban attól hangos a sajtó, hogy a török elnök szeretné visszaállítani a halálbüntetést. Már korábban is volt szó itt a blogon és egy cikkemben is a halálbüntetés nemzetközi jogi vonatkozásairól. Az azokban leírtak itt is érvényesek, de azért érdemes a török helyzetet is szemügyre venni.

Törökország csak néhány éve, 2004 óta nem alkalmazza ezt a büntetési nemet, azonban ezt nem csak a nemzeti joga keretében deklarálta, hanem több nemzetközi egyezményben is vállalta ezt. Így a török állam ratifikálta az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. kiegészítő jegyzőkönyvét a halálbüntetés békeidőben történő eltörléséről, sőt 2006-ban a 13. kiegészítő jegyzőkönyvet is, amellyel a halálbüntetés alkalmazásáról minden körülmények között lemond.

Ezek az egyezmények alapvető fontosságúak az Európa Tanács tagságához, így Törökországot várhatóan kizárnák abból, ha ezekből kilépne. Ugyanígy az Európai Uniós csatlakozása is dugába dőlne (habár én enélkül sem hiszek abban, hogy ez valaha megvalósul).

Törökországot ebben a kérdésben nem csak az európai megállapodások kötik, hanem egy univerzális szintű is: a 2000-es évek elején ugyanis csatlakozott a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 2. kiegészítő jegyzőkönyvéhez is, amelynek a célja szintén a halálbüntetés eltörlése.

Három évvel ezelőtt már hírt adtam arról, hogy a Fülöp-szigetek beperelte Kínát egy nemzetközi választottbíróságon a dél-kínai-tengerrel kapcsolatos vitájuk miatt. A napokban megszületett az ítélet, amely számos pontban elmarasztalja Kínát.

A közel 500 oldalas ítélet számos érdekes tengerjog-értelmezési kérdést válaszol meg, de mielőtt ebből szemezgetnék, kezdjük a joghatósággal, amelynél az előző bejegyzésben abbahagytuk. A Választott Nemzetközi Bíróság szerint Kína az ENSZ Tengerjogi Egyezmény aláírása során nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a keretében felállítható választottbíróság járjon el tengerjogi vitái tekintetében. Ez a fórum akkor is jogosult dönteni, ha az egyik fél teljes mértékben kimarad az eljárásból, ahogyan Kína is tette. Ennek pusztán annyi a jelentősége, hogy így a bíróság köteles ellenőrizni a másik fél, jelen esetben a Fülöp-szigetek állításainak valóságtartalmát és független szakértők segítségével “pótolni” a hiányzó fél álláspontját.

South-China-Sea-Protest-GettyA választottbíróság kifejtette, hogy Kínának nincsenek történelmi jogai a területre, a jogait az ENSZ Tengerjogi Egyezménye határozza meg, amely alapján pontosan kijelölhető, hogy mely és mekkora területek (parti tenger, kizárólagos gazdasági övezet) illetik meg. A Kína által felépített mesterséges szigetek (általában víz alatt lévő sziklaképződményeket építették fel szigetté) nem minősülnek olyan területnek, mint amelyhez tengeri övezetek illetnék meg (tehát nem jelölhet ki körülötte parti tengert vagy halászati övezetet).

További megállapítás, hogy Kína megsértette a Fülöp-szigetek szuverenitását azáltal, hogy nem akadályozta meg, hogy a halászai a Fülöp-szigetekhez tartozó kizárólagos gazdasági övezetben halásszanak, sőt Kína akadályozta az ottani halászatot, olajkitermelést és mesterséges szigeteket épített oda.

reefAz ügynek a nemzetközi környezetvédelem szempontjából is van fontos aspektusa: Kínát elmarasztalták a halászai által tanúsított környezetkárosító magatartásért, így az ottani védett fajok, tengeri teknősök, korallok gyűjtéséért és a törékeny ökoszisztéma veszélyeztetéséért. A kínai hatóságok nem akadályozták meg ezeket a tevékenységeket.

A bíróság végül kiemelte, hogy a Kína által tanúsított magatartás nem felelt meg a békés vitarendezés követelményének, az hozzájárult a helyzet elmérgesedéséhez, mivel a választottbírósági eljárás kezdete után is folytatta a mesterséges szigetek építését és a környezetkárosítást.

Noha az ítélet történelmi, nem biztos, hogy a végrehajtása miatt lesz emlékezetes, ugyanis a kínai kormány egyértelművé tette, hogy nem kívánja azt végrehajtani. Véleménye szerint a bíróságnak egyáltalán nem volt joga az ügyben dönteni. Az ítélet megszületése nyomán azonban lehetséges, hogy az adott területen tanúsított kínai katonai akciókkal szemben tovább nő majd a nemzetközi diplomáciai fellépés.

_90359711_south_china_sea_110716_624map

Nemrég Assange a BBC-n élőben jelentette be, hogy az ENSZ “ítéletet hozott az ügyében, amit az államok kötelesek elfogadni és őt szabadon kell bocsátani”. Nagyon sok sebből vérzik ez a kijelentés, amiket érdemes megvizsgálnunk.

Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának hivatalához (UN Office of the High Commissioner of Human Rights) tartozó Jogtalan Fogvatartással Foglalkozó Munkacsoport (Working Group on Arbitrary Detention) vizsgálta a kérdést, hogy Assange-ot jogellenes módon tartják-e fogva, és ma a munkacsoport nyilvánosságra hozta a véleményét.

logoEz az 5 szakértőből álló munkacsoport 1991 óta működik és vizsgálja az állítólag jogellenes fogvatartási eseteket. Saját kezdeményezésre és állami vagy egyéni kérelemre is vizsgálódhat, amelyről véleményt készít. Ezeket közli a munkacsoport az érintett kormányokkal és kéri, hogy szüntessék meg a jogellenes fogvatartást, valamint fizessenek kártérítést az illetőnek. Ez tehát csak egy vélemény (a neve is Opinion). Jogilag nem kötelező, nem ítélet, nem fellebbezhető. Az ügy megvitatásában egyébként csak 4-en vettek részt (az ausztrál tag elfogultság miatt nem), és 3:1 arányban fogadták el a döntést.

A vélemény tartalma persze érdekes, és jelezheti azt, hogy egy emberi jogi bíróság vajon hogyan ítélné meg a kérdést. A munkacsoport érvelése szerint fogvatartásnak minősül az, hogy Assange évek óta nem tud kijönni az ecuadori nagykövetségről a letartóztatás veszélye miatt. A munkacsoport 4. tagja nem értett egyet ezzel a kijelentéssel, mivel véleménye szerint itt nem fogvatartásról van szó. Noha számos részletet nem ismerek, és pontosan a munkacsoport véleményének szövegét sem, első ránézésre egyet kell értenem a 4. taggal. Assange a nagykövetségen önkéntes alapon tartózkodik, nem tartják fogva. Másrészt, ha ezt diplomáciai menedéknek tekintjük, akkor a fogvatartástól szintén jól elhatárolható nemzetközi jogi jogintézményről van szó.

Assange-Balcony-Ecuador-EmbassyA diplomáciai menedékre, tehát amikor valaki egy nagykövetségre menekül és ott kap védelmet, sok példát ismerünk (magyarok számára közismert Mindszenty bíboros esete), mégis a nemzetközi jog általánosságban nem fogadja el azt. A dél-amerikai államok között kimutatható egyfajta szokásjog a diplomáciai menedék terén, de ez alapvetően csak az ő egymás közti viszonyukban értelmezhető, tehát az Egyesült Királyság és Ecuador közötti jogviszonyban nem.

27107_cartoon_assange