Dr. Szalai Anikó honlapja

Nemrégiben lehetett hallani, hogy megint kihalt egy nyelv. Ez nem szokatlan jelenség napjainkban, a számítások szerint minden második héten kihal egy nyelv. És ha ez a folyamat nem gyorsul, hanem így marad, akkor 100 év múlva a ma létező, körülbelül 7000 nyelv több mint fele el fog tűnni.

A nemzetközi közösség évtizedek óta univerzális egyezmények keretében védi a veszélyeztetett növény- és állatfajokat, a természeti sokszínűséget, azonban a kihalófélben lévő nyelvekről ez nem mondható el. A nyelv kihalásával nem pusztán szavakat és mondatszerkezeteket vesztünk. Minden nyelvben benne él az azt beszélő közösség kollektív történelme, és tükre a körülöttük lévő természetnek, világnak és a gondolkodásmódjuknak.

Az egyetlen univerzális emberi jogi egyezmény, amely védi a kisebbségi nyelveket is, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya. 27. cikke szerint: “Olyan államokban, ahol a nemzeti, vallási vagy nyelvi kisebbségek élnek, az ilyen kisebbségekhez tartozó személyektől nem lehet megtagadni azt a jogot, hogy csoportjuk más tagjaival együttesen saját kultúrájuk legyen, hogy saját vallásukat vallják és gyakorolják, vagy hogy saját nyelvüket használják.”

Nem kötelező dokumentumok szintjén jobban áll az ENSZ, az UNESCO keretében – különösen a 2000-es évek eleje óta – nagy hangsúlyt fektetnek a kulturális sokrétűség ápolására, amelynek központi eleme az anyanyelv ápolása.

Európában magasabb szintű a védelem, az Európa Tanács keretében 1992-ben létrejött a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája. Ez az egyezmény “á la carte” jellegű, az aláíró államok válogathatnak a benne foglalt oktatásügyi, közigazgatási, bírósági, médiabeli, gazdasági, kulturális és társadalmi életbeli nyelvhasználat védelmének egyes kötelezettségei közül. Ezt az egyezményt 25 európai állam ratifikálta, köztük Magyarország is.

Nyolc állam csak aláírta, de valamilyen okból kifolyólag még nem ratifikálta azt. Közéjük tartozik Franciaország is, amely alkotmányos problémákra hivatkozva nem erősítette meg 1999 óta. Ez hamarosan megváltozhat, ugyanis 2014. január végén a francia nemzetgyűlés nagy többséggel elfogadta azt. Már csak a szenátuson kell “átmennie”, és kisebb csoda tanúi lehetünk. Franciaország ugyanis megrögzötten tagadja a kisebbségek létét és a kisebbségi jogok szükségességét. A francia alkotmány felett úgy tűnik lejárt az idő, ugyanis az elmúlt 10 évben számos önkormányzat és a média is egyre nyitottabbá vált a kisebbségi nyelvek (pl.: breton, elzászi, katalán, korzikai, kreol) használatára a gyakorlatban.

A nyelv, ahogyan minden más is, folyamatosan változik. A magyar nyelv sem az, ami volt 300 vagy 800 évvel ezelőtt. A kihalás azonban mégsem szimplán csak átváltozása a nyelvnek, és a létező kulturális sokszínűség az életet magát szépíti.