Még nagyon a kutatás elején tartok, és az anyaggyűjtés során bukkantam rá az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemrégiben kiadott jelentésére: Az EBESZ térségében élő romák és szintik helyzetének javításáról szóló akcióterv végrehajtása.
Az akciótervet 2003-ban fogadta el az EBESZ, így a jelentés értékeli az akcióterv megvalósításának első 10 évét. 2003-ban az EBESZ tagállamai a szervezet Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának a kezdeményezésére fogadták el ezt a programtervet, amely átfogja az összes jelentős kapcsolódó kérdést: diszkrimináció, megélhetés és munka, lakhatás, egészségügy, oktatás, közéletbe való bevonás és átfogó állami stratégiák.
A jelentés megállapítja, hogy az elmúlt 10 év alatt több területen is látványos a fejlődés, ez különösen igaz a jogalkotásra, a helyi akciótervek és roma stratégiák elfogadására és a jelentősen megnövelt pénzügyi forrásokra, amelyeket a helyzet javítására szánnak a tagállamok. Ez utóbbi különösen az EU keretében kiemelkedő, amely az elmúlt években – köszönhetően az EU-s Roma Stratégiának is – több alapot is elkülönített erre a célra. A jelentés kiemeli, hogy néhány projekt igen sikeres volt, így például a roma gyerekek iskolába járásának az aránya megnőtt azokban az országokban, ahol bevezettek egyfajta közvetítői eljárást a szülők és az iskolák között.
A pozitív eredmények mellett azonban a jelentés hangsúlyozza, hogy számos negatív trend is megfigyelhető. A lakhatás, tanulás és szociális ellátások terén romlott a helyzet, amelynek főbb okai a gazdasági világválság és az Európai Unió 2007-es bővítése. Ez utóbbi tulajdonképpen azt takarja, hogy Románia és Bulgária csatlakozását követően tömeges vándorlás indult meg a nyugati államok felé ezekből az országokból és számos ponton “összeütközött” az ottani lakosság a frissen érkezőkkel (elég csak a franciaországi esetekre gondolnunk).
A fejlődés mérésének egyik legnagyobb akadálya, hogy a legtöbb európai államban nem történik etnikai alapú adatgyűjtés. Ez a második világháború óta igencsak érthető, azonban ez jelentősen megnehezíti annak objektív nyomon követését, hogy az elfogadott jogszabályok, akciótervek és programok milyen hatékonysággal lettek végrehajtva, milyen eredményt értek el. Így a rendelkezésre álló adataink fragmentáltak és hiányosak. Tovább kevés állam vezetett be hatékony nyomon követési, ellenőrzési mechanizmusokat, amelyek segítenének kimutatni az adott tevékenységek hosszú távú eredményeit.
A jelentés egyik legfőbb következtetése, hogy a jogalkotás csak a kiindulópontja a jogvédelemnek. Hatékony végrehajtás és ellenőrzés, megfelelő pénzügyi háttér és hosszú távú elszántság nélkül csak papíron létező szavak maradnak a kihirdetett jogszabályok. És, ha valaki még kételkedne abban, hogy miért is fontos például számunkra a roma közösség bevonása a magyar társadalomba, akkor jó, ha tudja (becsült adatok alapján): a 700.000 körüli létszámú cigányság adja a magyarországi születések egy negyedét.
Dr. Szalai Anikó honlapja 