Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Posts Tagged ‘történelem’

A hetek óta tartó ukrán válság és különösen a néhány nappal ezelőtti krími népszavazás kapcsán jutott eszembe, hogy kicsit írok az államhatárok nemzetközi jogi vonatkozásairól. Ugyanis a médiában egyfelől azt halljuk, hogy jogellenes volt a krími népszavazás, másfelől pedig azt, hogy nincs nemzetközi jogi szabály egy terület elszakadására, önállóságának kikiáltására.

Mindkét állítás igaz is meg nem is. A népek önrendelkezési joga alapján elsőre azt gondolhatnánk, hogy minden nép (és a terület, ahol él) eldöntheti, melyik államhoz kíván tartozni. Ennek természetesen az egyik legdemokratikusabb eszköze a népszavazás. Nekünk magyaroknak ez különösen tetszik, gondolván Sopronra és környékére, és arra, vajon mi lett volna, ha ez a lehetőség más területeken is adott 1920-21-ben…sopron

Azonban egy fontos elemről megfeledkezünk. Az elmúlt 100 év népszavazásai közül azok az elfogadottak, amelyek az érintett állam(ok) beleegyezésével történtek. A soproni népszavazásra osztrák-magyar egyezség alapján került sor, a Dél-Szudán elszakadásáról tartott népszavazásba beleegyezett Szudán, és a skót elszakadást is lehetővé fogja tenni Nagy-Britannia.

Azonban, amikor egy állam nem akarta, hogy egy terület elszakadjon tőle, akkor már bonyolultabb a helyzet. Az állam szuverenitásának része a területi sérthetetlenség, és ezt általában elfogadja a nemzetközi jog egészen addig, amíg tömeges és súlyos emberi jogi jogsértésekre nem kerül sor. Az önrendelkezési jog a gyarmati népek számára megteremtette a gyarmattartótól való elszakadás lehetőségét, azonban ennél sokkal korlátozottabban vonatkozik a nem gyarmati területekre.

A nem gyarmati területek elszakadása esetén marad a közös megegyezés, vagy annak bizonyítása, hogy jogellenes volt a terület megszerzése eredetileg. Például a skótok azzal érvelnek, hogy 1707-ben egy szerződés útján csatlakoztak Angliához, amelyet most fel szeretnének mondani; a balti államok azzal érveltek, hogy erőszakos úton kerültek a Szovjetunióhoz 1940-ben. A Krím esetében azonban egyik sem igaz.

Ráadásul mind a gyarmatok függetlenné válása, mind a hidegháború utáni államszétesések esetén alkalmazott elv volt az uti possidetis ita possideatis, vagyis “úgy birtokoljatok, ahogy eddig is tettétek”. Ez annyit tesz, hogy az adott területnek azokkal a határokkal kell függetlenné válni, amellyel korábban is létezett. Tehát az új állam határai a korábbi gyarmati vagy államon belüli területi határai, például Jugoszlávia szétesésénél a korábbi tagköztársasági határok. Ennek az elvnek a legfőbb értelme, hogy elkerülje a további háborúkat, azonban a gyakorlatban sajnos csak elodázza azokat.

A mesterségesen, hatalmi alapon megállapított államhatárok gyakran nem követték az adott népcsoportok élőhelyét, a megélhetésük és kulturális szokásaik helyét, így például a sok egyenes vonal Afrika térképén a gyarmatosítók asztal melletti osztozkodásának az eredménye és nem az ott élők valódi érdekeinek, helyének a tükre. Számos közösség esetében tehát az uti possidetis elv alkalmazása egy időzített bombához hasonlít, a béke bármikor fegyveres összeütközésbe csaphat át. Gondoljunk csak arra, Magyarország mit próbált tenni az 1930-as évek végén, ’40-es elején, hogy a nemzet elhelyezkedésének megfelelő területeket visszaszerezze.

Krím tehát Ukrajnához tartozik, amelyet ráadásul nem csak az uti possidetis elv, hanem például az 1994-es budapesti memorandum is garantál. Ezt a nemzetközi szerződést aláírta Oroszország. Ennek megfelelően a krími népszavazás semmiképpen nem tekinthető nemzetközi jogszerűnek.

Még a Koszovó-érveléssel sem. Őszintén szólva 10 éve várom (amióta nemzetközi joggal foglalkozom), hogy mikor és ki fogja ezt példaként felhozni… Miért nem jó a párhuzam? Mert Koszovó esetében bizonyított volt a tömeges, tartós és súlyos emberi jogi jogsértések léte, ráadásul ezt sok évnyi háború, borzasztó emberiesség elleni bűncselekmények és a srebrenicai mészárlás előzte meg a volt Jugoszlávia területén. Ukrajna esetében erről szó sincs, és noha bizonyos kisebbségi jogi korlátozásokat bevezettek a kormányváltás hevében a forradalmi erők, gyorsan tisztázódott, hogy nem ez lesz a fő trend.

Az persze egy másik kérdés, hogy ez az egész nemzetközi jogi érvelés változtat-e majd bármit a helyzeten, rábírja-e valaki Oroszországot a jogkövető magatartásra, vagy 100 évvel az első világháború után ez az esemény összehasonlíthatóvá válik a Ferenc Ferdinánd elleni szarajevói merénylettel és megnyit egy új korszakot…WWI

Reklámok

Read Full Post »

A pécsi egyetem gondozásában nemrégiben Emlékkötet jelent meg Herczegh Géza születésének 85. évfordulója alkalmából. Az emlékkötet számos érdekes nemzetközi jogi tanulmányt tartalmaz, sajnos még nem jutott időm mindet végigolvasni, de megakadt a tekintetem egy nemzetközi jogtörténeti munkán.

Kovács Péter a budai vár török uralom alóli felszabadításának, az 1686. évi visszavételnek szentelte betűit. A témaválasztásának apropója egyrészt az volt, hogy Herczegh Géza is rajongott a történelemért, másrészt az, hogy az ostromról több gobelin is fennmaradt Nancyban, illetve más múzeumokban.

Mivel lelkes hobbi-hímző vagyok, rögtön felkeltette az érdeklődésemet a téma. A budai vár ostromáról mind a faliszőnyegek, mind a korabeli sajtótermékek úgy számolnak be, mint ami nagyon véres volt, és a várban élő civil lakosságot sem kímélte. A jelentések szerint tömeges volt a civilek megölése, megerőszakolása és a fosztogatás is. A pápai kezdeményezésű Szent Liga koalíciós csapat volt, amelynek a kb. 75.000 főnyi létszáma lotharingiai, bajor, brandenburgi, lengyel alakulatokból, angol, skót, spanyol, francia, itáliai és svéd önkéntesekből állt, valamint kb. 15.000 magyar katonából.

A szövetséges haderő a török kiűzése után kifosztotta és felgyújtotta a várost. Nehéz megállapítani mind a korabeli, mind a történészi munkákból, hogy vajon mely nemzetiségű csapatok vettek részt a kegyetlenkedésekben. Úgy tűnik, hogy egyik sem volt kivétel (így például a magyar hajdúk és huszárok is részt vettek a várbeli zsinagógában elkövetett vérengzésben). Az sem jelentett kivételt, hogy milyen rangú a katona, a legalacsonyabbtól a legmagasabbig részesültek a hadizsákmányból.

A már akkor is nagy visszhangot kapott kegyetlenkedések kivizsgálására a bécsi udvar létrehozott egy bizottságot. Ennek inkább csak elméleti a jelentősége, mivel felelősségre vonások nem történtek, mégis előrevetíti a humanitárius jog későbbi fejlődését.

A faliszőnyeg-sorozatot Lotharingiai Károly dicsőségére fia rendelte egy nancy-i képszövő manufaktúrától. Az összesen körülbelül 25 képből álló sorozat egy része sajnos megsemmisült (pl.: elégett 1945-ben a budai várban), több darab pedig Bécsben található, ahová Mária Terézia férjén keresztül került. A sorozat egy darabja Szeged felszabadítását örökíti meg, vajon az hol lehet? (A megtalálónak felajánlok egy példányt az Emlékkötetből 😉

Read Full Post »

Részt vettem életem első akadémiai székfoglaló előadásán! Nem gyakori jelenség, hogy a Magyar Tudományos Akadémia nemzetközi jogászt választ tagjának, így az esemény nem csak számomra volt kuriózum. Lamm Vanda  – ha jól számoltam – a 9. nemzetközi jogász (és közülük az első nő), aki feljutott a tudományos ranglétra hazai legmagasabb fokára. MTA Rendes tagi székfoglaló előadása a kötelező nemzetközi bíráskodás történetéről és jövőjéről szólt. Az előadás fókuszpontja a Nemzetközi Bíróság joghatóságát elismerő egyoldalú alávetési nyilatkozatok elemzése volt. Az 1920-as évektől, az Állandó Nemzetközi Bíróság megalakulásától kezdve az államok önkéntes alapon dönthetnek úgy, hogy előre beleegyezésüket adják abba, hogy velük szemben pert lehessen indítani az épp működő nemzetközi fórum előtt.

A nemzetközi bírósági vitarendezés az egyik legfontosabb fajtája a nemzetközi viták megoldásának, és így a háború (mint végső vitarendezési eszköz) elkerülésének. Az államok szuverén egyenlősége miatt azonban a nemzetközi jogban nincs kötelező bíráskodás, a per megindulásába mindig bele kell egyeznie az alperes államnak is. Ennek egyik módja az egyoldalú alávetési nyilatkozat.

Az ENSZ 193 tagállamából 80 adott ilyen felhatalmazást, többek között Magyarország is. Csakhogy ezek a joghatóságot elismerő nyilatkozatok nem általánosak, hanem számos kérdéskörben szűkítik a perlés lehetőségét. Tulajdonképpen fenntartásokat tartalmaznak, noha azt elméletileg csak többoldalú szerződésekhez lehet fűzni. Az erre vonatkozó joggyakorlat teljes mértékben szokásjogi alapú. Az elmúlt majdnem 100 évnyi gyakorlat azonban rendszeresen változott. A “lelkes” időszakokban, így az 1920-as és az 1990-es években nőtt az alávetést tevő államok száma, míg a hidegháború idején csökkent, illetve sokféle fenntartást láthattunk. A mostani divat pedig az, hogy az alávetési nyilatkozatok azonnali visszavonásának lehetőségét illesztik bele az államok (remélve, hogy így elkerülhetnek egy nem tetsző pert).

Lamm Vanda egyik konklúziója az volt, hogy mindenképpen reformra szorul az alávetések rendszere, és reményét fejezte ki arra nézve, hogy egyszer esetleg megvalósul a valóban kötelező nemzetközi bíráskodás is. Az előadás rövid összefoglalója is elérhető, a nagyon mélyen érdeklődők pedig egy egész könyvet olvashatnak erről.

Read Full Post »

Ma 34 éve, hogy Teheránban a felkelők megtámadták az amerikai nagykövetséget és túszul ejtettek 66 személyt. A túszok többsége másfél év után szabadult csak ki, és a két állam kapcsolata azóta sem mondható barátinak – finoman fogalmazva.

Míg néhány héttel ezelőtt történelmi jelentőségűnek mondható közeledés mutatkozott a két állam között, amikor az ENSZ Közgyűlésen a külügyminiszterek, majd Obama és Rouhani is szóba állt egymással, ma mégis minden eddiginél nagyobb tiltakozások során emlékeznek meg Teheránban a túszakcióról.

A tüntetők a Le Amerikával és Halál Izraelre (vagy fordítva) jelszavak skandálása mellett igazoltnak látják azt az 1979-es állításukat is, miszerint az amerikai nagykövetségen dolgozókat azért ejtették túszul, mert azok mind kémek voltak. Néhány napja, az amerikai kémbotrány kirobbanása kapcsán, Khamenei ajatollah dicsérte a 34 évvel ezelőtti fiatalok éleslátását…

A nemzetközi jog szinte egyáltalán nem tartalmaz szabályokat a kémkedésre, a se nem jogszerű, se nem jogellenes határán helyezkedik el. A meglévő – bizonytalan – szabályok egyáltalán nem követték a technikai fejlődést, és például az 1961. évi bécsi egyezmény a diplomáciai kapcsolatokról csak szellemiségében értelmezhető a mai helyzetre. Kimondja, hogy a diplomatának kötelessége tiszteletben tartani a fogadó állam jogszabályait, nem beleavatkozni a belső ügyeibe, és a diplomáciai képviselet épületét sem használhatják olyan tevékenység végzésére, amely nem feladata a képviseletnek a nemzetközi jog általános szabályainak és az érintett államok megállapodásának megfelelően.

A kémkedés nemzetközi jogi vonatkozásainak alaposabb vizsgálatát egy következő bejegyzésben kívánom megejteni, az azonban egyértelműen kijelenthető itt, hogy a kémkedés gyanúja esetén sem a támadás és a túszejtés a megfelelő reakció, ahogyan azt a Nemzetközi Bíróság is tisztázta a túsz-üggyel kapcsolatos 1980-as ítéletében.

 

Read Full Post »

Egyperces történelem

Ma délelőtt egy kiváló Örkény-kiállításon voltam Szegeden a Fekete-házban. Kicsit tartottam tőle, hogy egy író életét nehéz érdekesen ábrázolni egy múzeumban, de kellemesen csalódtam. A kiállítást csak ajánlani tudom!

És, hogy mi köze ennek a nemzetközi joghoz? A nemzetközi jog fejlődése szoros kapcsolatban áll a történelem alakulásával, és Örkény István életén keresztül elénk tárul a teljes 20. század. A jómódú polgári családból származó, gyógyszerész és vegyészmérnök egyetemi diplomákkal rendelkező, több nyelven beszélő írót meglepetten éri 1942-ben a munkaszolgálati behívó érkezése.

Az orosz fronton munkaszolgálatosként dolgozik a magyar hadsereg mellett, majd 1943-ban szovjet hadifogságba kerül. Innen 1946 karácsonyán kerül haza. Állítása szerint egyedi humora és életigenlése itt alakult ki, azután, hogy szembenézett a halállal. 1957-ben a forradalomban való részvétele miatt 5 évre eltiltják a megjelenéstől. Ezután erős cenzúra mellett publikálhat.

Az eltiltás ideje alatt gyógyszergyári munkásként dolgozik, ekkori szegény körülményeinek köszönhetően születnek meg az egyperces novellái – mivel későbbi (3.) feleségének virág helyett ezt visz a randevúikra.

Álljon itt egy történelmi egyperces a korszak (és talán napjaink) jellemzésére is:

 

Örkény István: Nehéz helyzetben a kínaiak!

Országszerte folytatódik a tiltakozás Kínának Vietnam elleni, a világ békéjét is veszélyeztető agressziója miatt. Ma az Offset- és Játékkártyagyár Nyomda dolgozói tiltakozó sürgönyt küldtek a pekingi vezetőknek, az Országos Reuma és Fizikotherápiás Intézet orvosi kara pedig röpgyűlésen adott hangot felháborodásának.

(‘Esti Hírlap’, 1979. febr. 21.)

 

Read Full Post »

Frankfurt az Odera mellett

Negyedik alkalommal látogattam el ebbe a brandenburgi kisvárosba, amelyről mindig az jut eszembe, hogy a történelem valóban tudja ismételni önmagát. A város a középkorban a Hanza Szövetség tagjaként jelentős kereskedelmi szerepet töltött be, köszönhetően annak, hogy az Odera partjára épült. Akkori jelentőségét az is mutatja, hogy 1506-ban megnyitotta kapuit a mai egyetem elődje, amely egészen 1811-ig működött! Ekkor III. Frigyes Vilmos bezáratta és értéktárgyait két új egyetem alapításához használta fel: egyik a mai berlini Humboldt Egyetem, a másik a Wroclaw-i Egyetem.

Ennek ellenére az 1800-as években a kereskedelemben továbbra is jelentős szereppel bírt, mivel Poroszország központi helyén feküdt, összekötve Berlint és Poznant. Ekkoriban a Német Birodalom második legnagyobb vásáros helye volt Lipcse után.

A várost a Vörös Hadsereg 1945-ben felgyújtotta és számos egyházi ereklyét elvitt (pl.: középkori Bibliát, templomi színes ólomüveg-ablakokat – ezeket a 2000-es évek elején kapta vissza a város az orosz kormánytól).

A második világháború utáni rendezés kettévágta a várost, mivel a német-lengyel határt az Odera folyó sodorvonalára helyezték. A keleti felén megalakult Slubice lengyel kisváros, a nyugati maradt Frankfurt Oder.

A kelet-német állam nagy újjáépítési kampányba fogott az 1950-es években, és a város leégett részein jellegzetes kelet-német, csempével díszített panelokat húzott fel. A város építészetét napjainkban három korszak jellemzi: középkori német vörös téglás-fagerendás, századfordulós klasszicista és szocialista panel épületek.         oderpromenade

A város az 1900-as évek második felében mégis periféria volt, amelyben a fejlődés elenyésző szintet öltött. A német újraegyesítés hatására még az elvándorlás is jelentőssé vált, így az 1990-es 87 ezer lakos 60 ezerre csökkent. Néhányan azonban úgy vélték a szocializmus bukása és a német újraegyesítés örömében úszva, hogy életet lehetne lehelni a városba egy új egyetemmel. Ekkor újraalapították a Viadrina Egyetemet.

Az egyetem fő profilja a német-lengyel együttműködés lett, és az európai gondolat terjesztése. Schengennek köszönhetően a határok lebontása óta Frankfurt Oder és Slubice szinte egy város megint, az egyetem hallgatóinak a fele külföldi és rohamosan nő a népszerűsége. Három év alatt 50%-kal nőtt a hallgatók száma (5000-ről 7500-ra), és az egyetem az Európai Unió napos oldalát testesíti meg.

A város többször is hanyatlásnak indult, de szerencsés történelmi eseményeknek és tudatos fejlesztésnek köszönhetően már nem periféria. Vajon Szeged is tanulhatna ebből a történetből?

Read Full Post »

Tegnap volt 100 éve, hogy megnyitott Hágában a Béke-palota. Sokan álltak mögötte, de mind közül talán a legtöbbet Andrew Carnegie tett érte. Az önéletrajzi írását (A. Carnegie: Autobiography of Andrew Carnegie, London, 1920.) olvasva egyáltalán nem lepődtem meg azon, hogy pont őt tudták meggyőzni arról, adományozzon erre a célra 1,5 millió dollárt. Jelen világunk elképesztően sokat tanulhatna tőle az emberszeretetről és a valódi értékekről.

Carnegie szegény skót családból származott, akik kivándoroltak Amerikába 1848-ban. Ő ekkor 13 éves volt és a család napi betevőjének előállításában kellett részt vennie, így mindösszesen 7 osztályt végzett. Az iskolai képzettség hiánya ellenére éleslátással, logikával és érzelmi intelligenciával egyaránt megáldott ember volt. Napról napra küzdötte fel magát vasgyári segédmunkásból acélmágnássá. Könyvében nyíltan ír sikereinek okáról: a szorgos és kemény munka, a tisztesség és becsület, az embertársaival való korrekt bánásmód és a folyamatos önképzés. Mindig kíváncsi volt a szakmája és a világ eseményeire, fejlesztésekre, kutatásokra.

Carnegie rendkívül fontosnak ítélte a befektetéseket, és hogy a cég vezetője ne a saját javára vegye ki folyamatosan a pénzt a vállalkozásból, hanem forgassa azt vissza, vagy javítsa vele a dolgozók körülményeit. Kiválóan szemlélteti az amerikai ipari forradalom hétköznapjait az 1800-as évek második felében, rávilágítva mi vezetett (többek között) Amerika felemelkedéséhez.

Élete vége felé egyre jobban foglalkoztatta a nemzetek közötti béke kérdése, már az 1900-as évek elején azt jegyezte fel naplójába, hogy hamarosan el kell jönnie a kornak, amikor teljes mértékben tilos lesz a háború. Mint tudjuk, a háború korlátozása 1919 és 1945 között egyre szélesedő körben megvalósult, habár a mai napig nem teljes. Többek között ennek is volt köszönhető, hogy 1904-ben létrehozta a Carnegie Alapítványt a Béke-palota felépítésére, későbbi kezelésére és a benne elhelyezett könyvtár működtetésére. Élénk figyelemmel kísérte az 1899-es és 1907-es hágai konferenciákat, amelyeknek fő motivációja a világbéke elősegítése volt.

Carnegie körülbelül 4000 könyvtárat alapított világszerte, mivel vallotta, hogy az emberi felemelkedés fő kulcsa a tanulás és olvasás. A világ működésének jobb megértése érdekében 1910-ben létrehozott egy globális think tank-et Carnegie Endowment for International Peace néven, amely a mai napig a világ egyik legbefolyásosabb non-profit agytrösztje a nemzetközi kapcsolatok terén.

Önéletrajzi írása a kikapcsolódás és érdekes történelmi információk megismerése mellett megihleti az olvasót és rávilágít arra, hogy nem szükséges nagy vagyon ahhoz, hogy ezek az értékek mentén éljünk.

Read Full Post »

« Newer Posts