Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Posts Tagged ‘nemzetközi bíróság’

A Nemzetközi Bíróság ítéletet hozott Peru és Chile tengeri határvitája ügyében. A 2008 januárjában indult per tárgya a két állam közötti tengeri határvonal kijelölése volt, amely egy 30 éves vitát zárt le a felek között.

Mindkét állam 1947-ben bejelentette igényét a kizárólagos gazdasági övezet 200 tengeri mérföldnyi területére, de nem tudtak megállapodni az egymás között határról. Az 1980-as évek elejére vita keletkezett a terület használatáról, kiaknázásáról Peru és Chile között. A felek és a bíróság is a ‘lassan járj, tovább érsz’ elvet követte, mivel a tényleges eljárás majdnem 5 évig tartott, a bíróságnak pedig több int egy évre volt szüksége, hogy meghozza az ítéletet.

Erről Kosztolányi Dezső egy írásának részlete jutott eszembe (Kosztolányi Dezső: Hollandiában – 1931):

“Hunyorogva nézünk a Vredespaleis (békepalota) karcsú tornyaira, s nem tudjuk, hogy viselkedjünk: levegyük-e a kalapunkat, mint a szentegyház előtt, az eszme magasztosságára gondolva, vagy sírjunk, talán kacagjunk azon, hogy még mindig itt áll, a történtek ellenére is, mint holmi újmódi Janus-templom, mely senkinek se nyújt menedéket. Kaján játéka a véletlennek, hogy a békepalota pont 1913-ban készült el, amikor már a világháború is „elkészült”.

Mindenesetre bemegyünk, tízen-tizenketten. Majdnem mindnyájan más és más nemzetiséghez tartozunk.

Lerakjuk a ruhatárba ernyőnket-botunkat. A ruhatáros követeli egyik társam irattáskáját is. De az nem hajlandó átadni. Arra hivatkozik, hogy jegyzeteit tartja benne, s azokra szükség lehet itt is. Ebből vita támad. Lehunyom a szemem, úgy élvezem ezt a páratlan jelenetet. Alig lépünk be a békepalotába, máris veszekszenek.

A veszekedést fönn mi magunk folytatjuk, közös erővel. Amint járjuk a termet, valamelyikünk megemlíti, hogy ez a palota a néhai orosz cár, II. Miklós indítványára épült, aki már 1898-ban is a népek lefegyverzését sürgette. Micsoda fintora a történelemnek, hogy annak az agyvelejében szülemlett meg a békepalota gondolata, hogy annak a tervét valósították meg, hogy annak az álmát hirdeti ez a kőtömeg, aki később a világ tudatában a hódító háború, a vérontás megszemélyesítője lett, s egy pincében lőtték agyon feleségével, gyermekeivel együtt, éjszaka, mint valami gonosztevőt.

A béke föltétlen barátai, akik mindig megsértődnek azon, hogy kívülük mások is merik kívánni és hirdetni a békét, mosolyognak a cár rosszhiszeműségén. Akadnak egyesek, akik félénken mentegetni próbálják. Ezeket a békebarátok halált megvető bátorsággal támadják, s máris dúl a harc a két párt között, az érvek gépfegyverével, a gyanúsítások fojtó gázával mindaddig, míg ki nem megyünk az utcára.

Szóval tudatom azokkal, akiket érdekel, hogy sehol se lehet oly pompásan veszekedni, mint a hágai békepalotában.”

/Forrás: Kosztolányi Dezső: Európai képeskönyv, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp. 1979. 190. o./

Reklámok

Read Full Post »

Részt vettem életem első akadémiai székfoglaló előadásán! Nem gyakori jelenség, hogy a Magyar Tudományos Akadémia nemzetközi jogászt választ tagjának, így az esemény nem csak számomra volt kuriózum. Lamm Vanda  – ha jól számoltam – a 9. nemzetközi jogász (és közülük az első nő), aki feljutott a tudományos ranglétra hazai legmagasabb fokára. MTA Rendes tagi székfoglaló előadása a kötelező nemzetközi bíráskodás történetéről és jövőjéről szólt. Az előadás fókuszpontja a Nemzetközi Bíróság joghatóságát elismerő egyoldalú alávetési nyilatkozatok elemzése volt. Az 1920-as évektől, az Állandó Nemzetközi Bíróság megalakulásától kezdve az államok önkéntes alapon dönthetnek úgy, hogy előre beleegyezésüket adják abba, hogy velük szemben pert lehessen indítani az épp működő nemzetközi fórum előtt.

A nemzetközi bírósági vitarendezés az egyik legfontosabb fajtája a nemzetközi viták megoldásának, és így a háború (mint végső vitarendezési eszköz) elkerülésének. Az államok szuverén egyenlősége miatt azonban a nemzetközi jogban nincs kötelező bíráskodás, a per megindulásába mindig bele kell egyeznie az alperes államnak is. Ennek egyik módja az egyoldalú alávetési nyilatkozat.

Az ENSZ 193 tagállamából 80 adott ilyen felhatalmazást, többek között Magyarország is. Csakhogy ezek a joghatóságot elismerő nyilatkozatok nem általánosak, hanem számos kérdéskörben szűkítik a perlés lehetőségét. Tulajdonképpen fenntartásokat tartalmaznak, noha azt elméletileg csak többoldalú szerződésekhez lehet fűzni. Az erre vonatkozó joggyakorlat teljes mértékben szokásjogi alapú. Az elmúlt majdnem 100 évnyi gyakorlat azonban rendszeresen változott. A “lelkes” időszakokban, így az 1920-as és az 1990-es években nőtt az alávetést tevő államok száma, míg a hidegháború idején csökkent, illetve sokféle fenntartást láthattunk. A mostani divat pedig az, hogy az alávetési nyilatkozatok azonnali visszavonásának lehetőségét illesztik bele az államok (remélve, hogy így elkerülhetnek egy nem tetsző pert).

Lamm Vanda egyik konklúziója az volt, hogy mindenképpen reformra szorul az alávetések rendszere, és reményét fejezte ki arra nézve, hogy egyszer esetleg megvalósul a valóban kötelező nemzetközi bíráskodás is. Az előadás rövid összefoglalója is elérhető, a nagyon mélyen érdeklődők pedig egy egész könyvet olvashatnak erről.

Read Full Post »

A nyugati és a keleti problémamegoldás közötti különbség

A nyugati és a keleti problémamegoldás közötti különbség

Kína különösen figyel arra, hogy egy nemzetközi bíróság joghatóságát se ismerje el. Számos nemzetközi szerződéshez fűzte a fenntartást, miszerint nem fogadja el, hogy a szerződés kapcsán más állam nemzetközi pert indítson vele szemben. Ennek köszönhetően gyakorlatilag nem tudunk olyan nemzetközi bírósági pert, amelyben Kína lett volna valamelyik peres fél.

Ez a kínai hozzáállás a gazdasági jellegű vitákban egy ideje változóban van, rendszeresen igénybe veszi a WTO vitarendezési eljárását, amely igencsak hasonlít egy bírósági eljáráshoz. Szintén láttunk már példát, amikor kínai (állami) cég fel- vagy alperes volt beruházási vitában. Olyat azonban nem, amely kifejezetten a nemzetközi közjog “kemény magjához” tartozó témában lett volna.

Ezt törte meg a Fülöp-szigetek, amely fél éve eljárást indított a Választott Nemzetközi Bíróság előtt a Dél-kínai-tengerrel kapcsolatos területi vita rendezésére. Kína megdöbbenve értesült a hírről és rögtön kijelentette, hogy nem kíván részt venni az eljárásban. A vita és a választottbírói fórum jogalapját az ENSZ Tengerjogi Egyezménye képezi, amelynek a szabályai lehetővé teszik a bírói panel felállítását akkor is, ha valamelyik fél abban nem vesz részt. Erre sor is került, és jelenleg az írásbeli beadványokat várja a bíróság.

A bíróságnak vizsgálnia kell majd a joghatóságát, és elutasíthatja még az érdemi döntést. Kína szerint ez az egyetlen lehetséges út, minden diplomáciai fórumon hangsúlyozza, hogy csak tárgyalásos úton hajlandó a vitáit rendezni, és példátlannak érzi a bírói úttal való fenyegetőzést. Tény, hogy a bírói vitarendezés a kínai társadalomban sem szokásos, a nemzetközi életben azonban egyre népszerűbb ez a vitarendezési módszer.

Kína  nehéz helyzetbe került, mivel egy bírósági döntés teljes figyelmen kívül hagyása presztízs-romboló lehet számára. Viszont, ha részt vesz az eljárásban, az akár számos újabb per indítását eredményezheti, főként az ázsiai szomszédai részéről.

Read Full Post »

Néhány hónapja a karibi országok szervezete, a Caricom bejelentette, hogy kártérítést követelnek az Egyesült Királyságtól, Franciaországtól és Hollandiától az évszázadokkal korábbi rabszolga-kereskedelem miatt. Ezt néhány napja az ENSZ Közgyűlésben is megerősítette St. Vincent és Grenadine miniszterelnöke.

Előbb tárgyalásos úton próbálnak egyezségre jutni, és ha ez nem sikerülne, úgy szándékukban áll a Nemzetközi Bírósághoz fordulni. Őszintén szólva ezt nevetségesnek tartom.

Félreértés ne essék, szörnyűnek vélem a rabszolgaság teljes történetét, kezdve az ókortól, folytatva a Török Birodalommal és végül az Afrikából elhurcolt milliókkal. Azonban ez még nem jelenti azt, hogy bármilyen jogalap lenne a kártérítés követelésére 2013-ban.

A rabszolgaság ellen az 1800-as évek elején európai kampány indult, amelynek hatására 1815-ben a bécsi kongresszus betiltotta az európai rabszolgaságot. Az angolok és a franciák nemzeti jogalkotásukban 1830 környékére bűncselekménynek minősítették a rabszolga-kereskedelmet és a gyarmataikon felszabadították a rabszolgákat. A rabszolgaság világszintű eltörlését két nemzetközi egyezmény hozta meg, az első 1890-ben, a második 1926-ban.

Tehát bármilyen szörnyű is volt a rabszolgák élete, semmilyen nemzeti vagy nemzetközi jogalap nincs a követelésre. Ráadásul visszaélésszerűnek tűnik ma elővenni ezt a történetet, amikor a karibi országok lakói kb. 1840 óta szabadok. A Caricom azzal érvel, hogy a rabszolgaság súlyos emberiség elleni bűncselekmény. Ez igaz, és az is, hogy ennek a tilalma tekinthető az egyik első emberi jognak. Azonban 170 évvel a felszabadulás után kicsit zsarolás “szagú” a történet, mintha új pénzszerzési lehetőségre bukkantak volna…

Read Full Post »

Az utóbbi években Nicaragua szinte “örökös” felperessé vált a Nemzetközi Bíróság előtt. Első keresetlevelét 1984-ben nyújtotta be az Amerikai Egyesült Államok ellen, amely pert nagyrészt meg is nyert. Elképzelhető, hogy ez a siker is hozzájárult ahhoz, hogy azóta szívükbe zárták az ENSZ bírói fórumát, és összesen hatszor indítottak pert más államok, főként a szomszédaik (Costa Rica és Honduras) ellen.

A legújabb indítványuk 3 napja érkezett meg Hágába, és azt kérik benne, hogy a Bíróság állapítsa meg a Nicaragua és Kolumbia közötti, a Karib-tenger alatti kontinentális tengeri talapzat határát. Jogosan lepődhetnénk most meg egy pillanatra, hogy “de hát Nicaragua és Kolumbia nem is határos, hiszen közöttük van még Costa Rica és Panama”!

Tulajdonképpen “folytatásos perről” van szó, mivel ennek a vitának az előzménye az a korábbi per, amelyben 2012 novemberében hozott ítéletet a Bíróság. Akkor a 200 tengeri mérföldön belüli területek elhatárolásáról döntöttek, most pedig az azt meghaladó területekre kérik az ítéletet.

A tengerjogban kevésbé jártasak számára említem meg, hogy az államot több különböző tengeri övezet illeti meg, amelyeknek gazdasági kiaknázási lehetőségei óriásiak lehetnek. A 200 tengeri mérföldön belüli területet kizárólagos gazdasági övezetnek (korábban halászati övezet) nevezzük, és ahogyan a neve is mutatja, a parti államnak egyedüli jogosultságot biztosít a hasznok kitermelésére.

A 200 és 350 tengeri mérföld közé eső terület a kontinentális talapzat, amely gyakorlatilag a tengerfenék kincseinek kiaknázására jogosít fel. Ennek a területnek az államok közötti szétosztása gyakori vitákba torkollik. A pontos elhatárolásra ugyanis számos szabály vonatkozik az ENSZ 1982. évi Tengerjogi Egyezménye, a korábbi egyezmények és a szokásjog alapján.

Az egyik legfőbb nehézséget az okozza, hogy az államok tengerpartjainak rajzolata és földrajzi jellemzői mértanilag korántsem szabályosak. A tengeri elhatárolásnál nem csak a fő szárazföld elhelyezkedését kell figyelembe venni, hanem az államokhoz tartozó szigeteket is. A Bíróság 2012-es ítéletébe beillesztett térkép jól mutatja a Karib-tenger tengeri határvonalait: NB_itelet_2012

A 2012-es ítéletben a Bíróság kifejtette, hogy Nicaragua korábbi kérése ellenére nem tudja megállapítani a határt a 200 tengeri mérföldön túli területek tekintetében, mert Nicaragua nem bizonyította egyértelműen, hogy ott még található hozzá tartozó kontinentális talapzat. Ha nem is esz meg a kíváncsiság, hogy vajon sikerül-e bebizonyítaniuk, mindenképpen örvendetes, hogy a vitáit Nicaragua bírói úton, tehát békés módon próbálja rendezni.

Read Full Post »

« Newer Posts