Úgy tűnik, hogy az azeri baltás gyilkos ügy az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB), Strasbourgban folytatódik. Aki nem emlékezne rá: 2004-ben egy budapesti NATO-képzésen Ramil Safarov, azeri katona éjjel baltával levágta az alvó Gurgen Margarián, örmény katona fejét. Safarovot letartóztatták és a magyar bíróságok 2007-ben jogerősen életfogytiglanra ítélték azzal, hogy leghamarabb 30 év után lehetséges a szabadon engedése.
A per során kiderült, hogy Safarov két örmény katonát akart megölni, mivel aznap volt az évfordulója az Azerbajdzsán és Örményország között 1988 óta tartó konfliktus kezdetének. A Nagorno-Karabakh térség hivatalosan Azerbajdzsán területe, de többségében örmények lakják, akik egyrészt megszavazták, hogy Örményországhoz kívánnak csatlakozni, másrészt saját köztársaságot is kikiáltottak. Az etnikai és területi konfliktus 1994 óta alacsonyabb intenzitású, de a mai napig nincs béke.
Azerbajdzsán kérte a magyar államtól, hogy adja át Safarovot, aki magyar börtönben töltötte büntetését. Ennek jogi háttere az Európa Tanács keretében 1983-ban létrehozott egyezmény az elítélt személyek átszállításáról. Az egyezmény célja, hogy a külföldi személy az állampolgársága szerinti államban tölthesse a büntetését, ezzel is elősegítve a saját társadalmába való későbbi visszailleszkedését. Az átszállítást követően az átvevő állam joga az irányadó a büntetés további végrehajtására, az elítélő állam által kiszabott büntetés átalakítható, sőt az egyezmény 12. cikke lehetőséget biztosít a kegyelemre is.
Erre a rendelkezésre hivatkozással, Azerbajdzsán 2012-ben, átszállítása után néhány órával kegyelemben részesítette Safarovot, és gyakorlatilag nemzeti hősként ünnepelték (előléptették, lakást kapott és a teljes elmaradt fizetését a Magyarországon börtönben töltött 8 évre). Az ügy jelentős nemzetközi felháborodást és diplomáciai bonyodalmakat váltott ki, Örményország megszakította Magyarországgal a diplomáciai kapcsolatát, amely azóta sem állt helyre.
A magyar állam azzal védekezett a kritikával szemben, hogy egyrészt az átszállítás előtt Azerbajdzsán arról tájékoztatta, hogy folytatni fogja a büntetés végrehajtását, másrészt pedig az 1983-as egyezmény lehetővé teszi a kegyelem adását, így a magyar állam jogilag nem felelős a kialakult helyzetért. Később a magyar kormányfő elismerte, hogy tisztában volt a szabadon engedés kockázatával.
Egy ideje már nyugodni látszott az ügy, de tegnap arról érkezett hír, hogy a meggyilkolt örmény katona családja az EJEB-hez fordult, ahol Magyarország és Azerbajdzsán ellen kérelmet nyújtott be. A kérelem jogi alapjaként az Emberi Jogok Európai Egyezményének 2. cikkét (élethez való jog) és a 14. cikket (diszkrimináció tilalma) jelölte meg. A két érintett államnak és Örményországnak, mint a kérelmező államának májusig van ideje a válasza megküldésére a bíróságnak.
Az EJEB és az Európa Tanács nem először foglalkozik az örmény-azeri konfliktussal, a bíróság számos ügyben ítélte már el mindkét államot a civilekkel szembeni bánásmód miatt, valamint a főtitkár nemrég Azerbajdzsánnal szemben átfogó vizsgálatot indított arról, hogyan alkalmazza a nemzeti jogában az emberi jogi egyezményt.
Nehéz megjósolni, hogy a mostani ügynek mi lesz a vége, mivel nem igazán található információ bizonyos részletekről. Fontos kérdés, hogy a kérelem megfelel-e az elfogadhatósági feltételeknek, tehát például, hogy a belső jogorvoslatok kimerítésével és az eljárási határidőkkel mi a helyzet. A forma mellett a tartalom kapcsán pedig megjegyzendő, hogy a magyar és azeri állam felelőssége az ügyben közel sem azonos. Az EJEB számos alkalommal kimondta, hogy az adott jog, például élethez való jog sérelmét jelentheti az, ha a hatóságok nem vizsgálják ki az ügyet, nem megfelelően folytatják le az eljárást, nem tartják be a vonatkozó nemzeti jogszabályokat. Az EJEB gyorsaságát ismerve, néhány év múlva meglátjuk mi lesz ebből…
Dr. Szalai Anikó honlapja 