A nyílt tengerről szóló 1958. évi genfi egyezményt a Magyar Népköztársaság egy fenntartással és egy nyilatkozattal fogadta el.[1] A nyilatkozatban fejezte ki egyet nem értését a kalózkodás egyezménybe foglalt fogalmával, mert az véleménye szerint „ellentétben áll a jelenlegi nemzetközi joggal és nem szolgálja a nyílt tengeren való hajózás szabadságának általános érdekeit.” Noha címében nyilatkozatnak neveztük, a tartalma alapján fenntartásnak kell tekinteni. Erre a következtetésre jutott több állam[2] is és kifogásolta ezt a nyilatkozatot.
A nyilatkozat mögött rejlő álláspont az volt, hogy a szovjet jogtudomány szerint az egyezményben elfogadott kalózkodás-fogalom nem fed le minden olyan cselekményt, aminek ide kéne tartozni. Azt hiányolták, hogy nem tiltja az állami kalózkodást, amelyet az állam hadihajókkal követ el. Véleményük szerint ez volt a nemzetközi békére a legveszélyesebb a kalózkodás összes formája közül, ezért elfogadhatatlan, hogy nincs benne.[3]
A Szovjetunió mellett ugyanezt a deklarációt tették a kelet-európai szocialista országok is, amelyet azóta csak Csehország és Szlovákia vont vissza, de ez is inkább Csehszlovákia felbomlásának köszönhető, amely után új szerződő felek lettek (1993 óta hatályos az egyezmény rájuk nézve).[4] Noha a többi kelet-európai állam sem vonta vissza ezt a nyilatkozatnak nevezett fenntartást (és a másik, az egyezmény 9. cikkéhez tett fenntartást sem), felmerül a kérdés, hogy van-e bármi értelme tovább hatályban tartani, tekintettel az 1982. évi ENSZ Tengerjogi Egyezményére (UNCLOS).[5]
Az UNCLOS 101. cikke ugyanúgy csak a magánszemélyek által elkövetett releváns cselekményeket határozza meg kalózkodásként. A 102. cikk ezt kiegészíti azzal az esettel, ha állami hajó vagy hadihajó fellázadt legénysége követi el, de ez esetben sem lesz betudható az államnak, tehát az 1982-es egyezmény sem tér ki az állam által elkövetett kalózkodás esetére. Az UNCLOS-t Magyarország 1982-ben írta alá, az egyezmény 1994-ben hatályba lépett, az ENSZ nyilvántartás szerint 2002-ben ratifikáltuk is, azonban kihirdetve a mai napig nincs.[6]
Az 1982-es egyezményben nem tettünk fenntartást a kalózkodás fogalmához, így elmondható, hogy az abban részes felek viszonylatában elfogadjuk a fogalmat, míg az abban nem részes, de az 1958. évi egyezményben részes felek tekintetében nem. Az 1982-es egyezménynek 168 részes állama van, míg az 1958. évinek 63, viszont olyan, amelyik csak az 1958. évinek részese, mindösszesen hat: Afganisztán, Kambodzsa, Közép-Afrikai Köztársaság, Izrael, USA, Venezuela.[7] Így az ENSZ 193 tagállama közül 167-tel szemben nincs semmi gondunk a kalózkodás egyezménybeli szabályozásával, viszont 26-tal szemben csak a szokásjogi kalózkodás fogalmat fogadjuk el. Viszont az nagy valószínűség szerint ma ugyanaz, mint az 1982. évi egyezmény által alkalmazott fogalom, mivel maga a Szovjetunió az 1982-es aláíráskor, és Oroszország az 1997-es ratifikációkor sem tett az egyezmény 101., kalózkodást szabályozó cikkéhez fenntartást, és a nemzetközi jog orosz megközelítésével foglalkozó irodalomban[8] sincs utalás arra, hogy ez ne így lenne.
[1] 1963. évi 6. tvr. a nyílt tengerről szóló, Genfben, 1958. április 29-én aláírt szerződés kihirdetéséről, 3. §
[2] Németország, Japán, Madagaszkár, Hollandia, Thaiföld
[3] W. E. Butler: International waters. In: F. J. M. Feldbrugge – G. P. Van den Berg – W. B. Simons (szerk.): Encyclopedia of Soviet Law. 2nd revised ed., Martinus Nijhoff Publishers, Dordrecht, 1985. 394.
[4] https://treaties.un.org/Pages/ViewDetails.aspx?src=TREATY&mtdsg_no=XXI-2&chapter=21&clang=_en#EndDec (utolsó letöltés: 2018. április 25.)
[5] United Nations Convention on the Law of the Sea, Montego Bay, 10 December 1982, United Nations, Treaty Series, Vol. 1833, 3.
[6] Lásd: https://treaties.un.org/Pages/ViewDetailsIII.aspx?src=TREATY&mtdsg_no=XXI-6&chapter=21&Temp=mtdsg3&clang=_en#EndDec (utolsó letöltés: 2018. április 26.)
[7] Lásd: https://treaties.un.org/Pages/ViewDetails.aspx?src=TREATY&mtdsg_no=XXI-2&chapter=21&clang=_en (utolsó letöltés: 2018. április 26.)
[8] Butler, W. E. (ed.): International Law – A Russian Introduction, Eleven International Publishing, Utrecht, 2009. 439-440.
Dr. Szalai Anikó honlapja 