Az év első napján viszonylag csendes módon a palesztin kormány több nemzetközi szerződéshez is küldött csatlakozási kérelmet. A Nemzetközi Büntetőbíróságra vonatkozó csatlakozási kérelme mellett annak joghatóságát elismerő egyoldalú nyilatkozatot is tett. Noha nem állam, az elmúlt évek alatt egyre szélesebb körben gyakorol olyan nemzetközi jogokat, mintha az lenne.
Politikai szinten ettől leginkább azt várja, hogy végre teljes jogú, teljes mértékben cselekvőképes államként elfogadja a nemzetközi közösség. A nemzetközi közösség legtöbb tagja pedig úgy tűnik, hogy egyetért ezzel a törekvéssel, mert különböző nemzetközi szervezetek tagjaiként és szerződések részes feleiként meg is szavazzák Palesztina tagként való felvételét. Említhetjük itt például az UNESCO-hoz csatlakozását 2011-ben.
A Nemzetközi Büntetőbíróság háborús bűnöket, emberiesség elleni bűncselekményeket, népirtást (és 2017-től agressziót) elkövető személyekkel szemben járhat el. Mivel erre joghatósága csak olyan államok esetében van, akik valamilyen módon elfogadják azt (vagy a Biztonsági Tanács határozata alapján), így eddig az izraeli-palesztin fegyveres összeütközésekkel és az izraeli megszállással nem foglalkozhatott (habár már korábban is voltak palesztin próbálkozások erre).
A joghatóság elismerésében problematikusnak tűnik annak időbelisége, ugyanis azt visszamenőlegesen 2014. jún. 13-tól kérte. Elméletileg a nemzetközi kötelezettségek visszamenőleges vállalására van lehetőség, azonban ez korántsem csak a palesztinokat érinti, hanem az izraelieket is a megszállt palesztin területeken. Nem csoda, hogy a nyilatkozat és a csatlakozási kérelem hangos tiltakozást és sokrétű fenyegetőzést váltott ki az USÁ-ból és Izraelből.
Nehéz megjósolni, hogy vajon a bíróság tényleg fog-e eljárni a konfliktus bármely elemét illetően és azt is, hogy ez végül a humanitárius és emberi jogok nagyobb érvényesüléséhez fog-e vezetni, vagy épp ellenkezőleg, az intézmény degradálódásához (mivel az USA és Izrael következetesen elzárkózik a katonai cselekményeik nemzetközi megítélésétől). Mindenesetre nagy igazságérzettel megáldott, jogszerető emberként remélem, hogy ez a humanitárius jog szélesebb körű betartásához vezet és kíváncsian várom a folytatást…
Vélemény, hozzászólás?