Ahogyan az ars poeticámban már jeleztem, a nemzetközi jog erősen áthatja a mindennapi életünket. Jelenleg ennél erősebben érezhetőnek csak a foci világbajnokság tűnik, de félreértés ne essék, az is összekapcsolható a nemzetközi joggal… 🙂
Először talán azzal kezdeném, hogy a FIFA nem kormányközi nemzetközi szervezet – annak ellenére sem, hogy vizsgán gyakran emlegetik kevéssé felkészült hallgatók. Ez a nemzetközi sportszövetség a svájci jog alapján, Svájcban bejegyzett jogi személy, tehát nem a nemzetközi jog alapján jött létre és nem is a nemzetközi jog az irányadó a működésére.
A FIFA tagsága kapcsán azonban megfigyelhetőek nemzetközi jogilag is érdekes kérdések. 209 nemzeti tagszervezet tartozik hozzá, ami jóval több mint a világon általánosságban elismert 194 állam. Ez a különbség annak tudható be, hogy olyan, korábban gyarmati, jelenleg önkormányzatisággal rendelkező nem független területek szövetségeit is elfogadja tagként, mint Gibraltár, Brit Virgin-szigetek, Tajvan, Hong Kong és Macau. Az angol területek ráadásul olyannyira szétválasztva részei, hogy külön-külön tag Skócia, Észak-Írország, Wales és Anglia.
Az amerikai és angol gyakorlattal szemben érdekes kontraszt, hogy a francia (pl.: Martinique, Francia Guyana) és holland (pl.: Holland Antillák) szuverenitás alatt álló területek nem kaptak külön képviseleti lehetőséget. Persze ők legalább Franciaországon vagy Hollandián keresztül képviselve vannak. Nem mondható ez el több vitatott jogállású terület focistáiról. A koszovóiak évek óta várják, hogy végre részt vehessenek európai és világszintű sporteseményeken.
A koszovóiak érvként hozzák fel Palesztina és Tajvan esetét, amelyek tagjai a FIFÁ-nak és más nemzetközi sportszövetségeknek (pl.: NOB). Meg is indult az együttműködés a FIFA és a koszovói labdarúgó szövetség között, sőt rövid ideig hivatalos nemzetközi barátságos mérkőzéseket is játszhattak. Egy ilyen meccsre került sor idén tavasszal, azonban a koszovói válogatott egy része fegyverekkel pózolva fotóztatta magát, a szurkolók pedig szerb zászlót égettek a meccsen, így végül a FIFA megvonta ezt a jogot.
A nemzetközi elismertségig pedig maradnak az olyan kupák, mint a 2014 ConIFA World Cup, amelynek a résztvevői többek között Iraki Kurdisztán, Quebec, Abházia és Darfúr volt…
Vélemény, hozzászólás?