Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2014 04 01

Tegnap ítéletet hirdetett a Nemzetközi Bíróság az Antarktisz környéki bálnavadászat ügyében. Ausztrália 2010-ben perelte be Japánt Hágában, arra hivatkozva, hogy Japán megsérti a bálnavadászat szabályozásáról szóló nemzetközi egyezményt.

A nemzetközi közösség az 1930-as évek óta védi a bálnákat, a jelenlegi szabályozás egy 1946. évi egyezményen alapul. Az egyezmény eredeti célja az volt, hogy korlátozza és szabályozza a bálnavadászatot, amelynek a felügyeletére egy bizottság is létrejött. 1985 óta moratórium van a kereskedelmi bálnavadászatra, és csak kutatóprogramok keretében lehet vizsgálni azokat – de a kutatás részeként, indokolt esetben, elfogadható lehet a bálnák megölése is.

whale

Az egyezmény és a bizottság pontosan meghatározza, hogy a bálnák kutatási célú befogása és lepusztítása mikor, milyen mértékben megfelelő. A Bíróság szerint a japán kutatóprogram nem felel meg ezeknek az elvárásoknak. Az egyik fő hiányossága a programnak, hogy nem egyértelmű, milyen tudományos eredmények születhetnek a program alkalmazásából. Az ítélet szigorúan csak a kutatóprogram egyezménynek való megfeleléséről szól, és a Bíróság kitért az elől, hogy általános környezetvédelmi elvek elemzésébe kezdjen.

Szintén megszorító az ítélet azon része, amely nem összességében rendelkezik a bálnavadászat kérdéseiről, hanem kifejezetten csak az Antarktisz környéki védett óceáni övezetben történő “vadászatot” találta nem megfelelőnek. A Greenpeace forrásai alapján úgy tűnik a japán “bálnakutató” flotta erre a területre szakosodott, ami a világ legnagyobb bálnavédelmi rezervátuma. A tudományos kutatás álcája mögé bújva az elmúlt 20 évben több ezer bálnát öltek meg a térségben, amelyeknek a húsa végül japán éttermekben köt ki.

Fishermen Process Whale Caught In Approved Coastal Whaling

Több millió dolláros iparágról van szó, és nem Japán az egyetlen, ahol szívesen fogyasztanak bálnahúst. A Bálnavadászat Nemzetközi Bizottsága szerint Japánon kívül Norvégia és Izland is rendszeres bálnavadász. A különbség azonban köztük és Japán között, hogy a két európai állam a saját kizárólagos tengeri gazdasági övezetében fogja el a bálnákat. Ők egyébként fenntartást tettek a moratóriumot elrendelő 1985-ös megállapodáshoz. Ilyen fenntartása van még Oroszországnak is, de a Bizottság szerint ők nem folytatnak ilyen tevékenységet.

 

Read Full Post »