Ahogyan korábban már írtam, tegnap Szaúd-Arábiában nagy kampány volt annak érdekében, hogy nők is vezethessenek. Ez a világ egyetlen állama, ahol tilos nőknek vezetni, vallási alapon. Az elmúlt 20 évben többször is sor került hasonló kampányokra, de az idei mondható először igazán nagy hatással bírónak. A kampányt tulajdonképpen az internet növelte meg az elmúlt években, mivel szaúdi nők tömegesen kezdtek az internetre feltölteni olyan videókat, amelyen az látható, hogy szaúdi városokban vezetnek.
Korábban, ha egy nőt a volán mögött talált a szaúdi rendőr, tipikusan letartóztatta. Tegnap a rendőrség utasítása az volt, hogy csak pénzbírságot szabjon ki, és addig ne engedje el a sofőrnőt, amíg érte nem jött a törvényes gyámja. Ezt követően mind a jogsértő nővel, mind a gyámjával aláírattattak egy nyilatkozatot, amelyben vállalják, hogy a nő többet nem vezet.
Az elérhető hírek szerint csak 5-6 nőt bírságoltak meg tegnap, de a videómegosztókon tömegével jelentek meg a kisfilmek a volán mögött ülő nőkről. Annak ellenére vállalta legtöbbjük ezt, hogy pénteken a szaúdi kormány még azzal fenyegetőzött, hogy mindenkit szigorúan meg fognak büntetni, és ha valakit “visszaesőként” tetten érnek, akkor lefoglalják a gépjárművét.
A történet pikantériájához egyébként hozzátartozik, hogy a héten zajlott le az ENSZ Emberi Jogi Tanácsban Szaúd-Arábia általános emberi jogi felülvizsgálata, amelynek keretében a kormány képviselője visszatérően hangsúlyozta, hogy náluk semmilyen diszkrimináció nincs a nemek között, azonos jogok illetik meg a férfiakat és a nőket…
Vélemény, hozzászólás?