Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Archive for 2013 10 24

Nagyon szeretem a szépirodalmat, mostanában különösen a távoli kultúrák modern íróinak könyveit. Így került elém az 1988-ban irodalmi Nobel-díjat kapott Naguib Mahfouz egyiptomi író egyik kisregénye, a Karnak Café. Sajnos magyarul nem sok minden jelent meg tőle, de angolul szinte minden írása olvasható.

Ő volt az első arab nyelvű író, aki Nobel-díjat kapott, és írásainak jelentősége, mondanivalója jóval túlmutat az arab világon. Folyamatosan a társadalmi feszültségek forrásait kívánja feltárni és megoldást találni a feloldásukra.

Az 1974-ben írott kisregénye, a Karnak Café egyedi stílusú, érdekes olvasmány. Írói stílusa emlékeztet Hemingwayre, nyers, lényegre törő és nehéz témákat feldolgozó. A könyv néhány fiatal történetét meséli el, akik rendszeresen találkoznak Kairó Karnak Café nevű kis kávézójában. Az értelmiségi fiatalok mind hisznek az 1952-es forradalom vívmányaiban, a szekuláris arab nacionalizmusban.

Mégis a megfogalmazott kritikáik miatt a kávézó besúgója bejelenti őket a titkosrendőrségnek, amely egy éjjel elhurcolja őket és folyamatos kínzásokkal próbálják rájuk bizonyítani, hogy a rendszer ellenségei. Kiszabadulásuk után még mindig hisznek a rendszerben és azt gondolják ez a legjobb, ami Egyiptomban lehet. A diktatúra azonban belső ellenségeket keres – a könyv több pontja nagyon emlékeztet a szocialista országok belső ellenségkeresésének történetére és módszereire.

Az író a könyv egyik szereplőjeként E/1-ben meséli a történetet, amelyből kiderül, hogy az egyiptomi társadalom 3 irányvonal mentén oszlik meg: 1) szekuláris arab nacionalizmus, 2) iszlám fundamentalizmus és 3) kommunizmus. Nasszer rendszere az elsőt képviseli, így üldöznek mindenkit, aki a másik kettőt képviseli, vagy aki az elsőt bármilyen kritikával illeti.

A könyv jól rávilágít a társadalom tagjainak gondolkodását megváltoztató 1967-es arab-izraeli háborúra, amely során Egyiptom pár nap alatt súlyos vereséget szenved. A nép büszkesége összetörik és jelentősen frusztrálttá válnak, nem értik hogyan történhetett ez meg. Ez a vereség felszínre hozza, hogy a rendszernek vannak bizonyos “gyengeségei” és az egyiptomi társadalom tagjai közötti különbségek és a széthúzás felerősödik. A vereségből minden áron talpra kívánt állni a társadalom és visszaszerezni az elvesztett területet. Ez új lendületet kapott Anvar Szadat elnök alatt, aki 1970-ben követte Nasszert.

Az 1973-as jóm kippúri háború sikereivel zárul a könyv, de a sorokból kiszűrhető, hogy az író nem elégedett az egyiptomi politikai rendszerrel. Tekintettel a cenzúrára csak a sorok között elbújtatva érezhető, hogy szabadabb, demokratikusabb és liberálisabb értékű államot szeretne, a nép jólétére és előrejutására fenyegetőnek érzi az iszlám fundamentalizmust, amely nem a szép jövő építését segíti elő.

A könyv 40 év után is igencsak aktuális, az Egyiptomban 2 éve tartó zavargások ugyanezeket a kérdéseket feszegetik. A társadalom tagjai széthúznak, rendkívül ellentétes irányokban képzelik el az ország jövőjét, küzd egymással a szekularizmus és az iszlám fundamentalizmus, az állam alapvető jellemzőiről nincs egyetértés. És sajnos a külső szemlélőben az a gondolat is felmerül, hogy megérett-e vajon az egyiptomi társadalom a demokráciára.

Reklámok

Read Full Post »