Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Archive for 2013 10 07

Pénteken nyilvánosságra hozza a Nobel-békedíj testülete az idei év jelöltjeit. Az előzetes javaslatokat több ezer személy és szervezet teszi meg, az így javasolt személyek közül a bizottság választja ki a néhány jelöltet. A közülük békedíjra kiválasztottat december elején ismerhetjük meg.

A sajtóban azonban folyamatosan felröppenek hírek arról, kiket is javasoltak a díjra idén. Számomra a két legérdekesebb Malala Yousafzai és Putyin. A számunkra kissé nehezen kiejthető nevű, pakisztáni származású lány azzal vívta ki ezt a megtiszteltetést, hogy bátran kiáll a lányok iskoláztatása mellett.

Majdnem pont egy évvel ezelőtt a pakisztáni tálibok megtámadták az éppen iskolába tartó 15 éves lányt, az iskolabuszon ült, amikor rálőttek és 3 golyó érte. Több hónapnyi angliai gyógykezelésnek köszönhetően felépült és azóta Birminghamben él a családjával. Édesapja korábban iskolaigazgató volt Pakisztánban, olyan iskoláé, ahová lányok jártak.

A lány azóta nyíltan kampányol azért, hogy a lányok is járhassanak iskolába annak veszélye nélkül, hogy vallási fanatikusok próbálnák őket megölni. Ennek érdekében alapítványt hozott létre, nyilvános előadásokat tart és nemrégiben az ENSZ-ben is felszólalt. A pakisztáni tálibok szóvivője ezután kijelentette, hogy ha megtalálják újra megpróbálják megölni. Elég szánalmas, ha a világ(uk) egyik fő ellensége egy 16 éves lány…

A másik javasolt személyt úgy érzem nem kell bemutatni, Putyin évek óta vezeti – kifejezetten diktatórikus módon – Oroszországot, és nevéhez kötődik számos véres akció, többek között a csecsen és a grúz háború. Finoman fogalmazva nem gondolom, hogy a Nobel-békedíjat neki kéne megkapni, habár a díj története során kapta már meg nem egy olyan személy, akinek a nevéhez nem csak “békés” döntések kötődnek (pl.: Anvar Szadat, Jasszer Arafat vagy akár Barack Obama).

Szerintem hivatalban lévő elnököknek, kormányfőknek csak rendkívül ritka és indokolt esetben kellene ilyen díjat adni. Sokkal inkább díjaznám az olyan személyek teljesítményét, akik Jean Henri Dunant, Martin Luther King és Andrej Szaharov nyomdokain járnak…

Reklámok

Read Full Post »