Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Archive for 2013. október

Ahogyan korábban már írtam, tegnap Szaúd-Arábiában nagy kampány volt annak érdekében, hogy nők is vezethessenek. Ez a világ egyetlen állama, ahol tilos nőknek vezetni, vallási alapon. Az elmúlt 20 évben többször is sor került hasonló kampányokra, de az idei mondható először igazán nagy hatással bírónak. A kampányt tulajdonképpen az internet növelte meg az elmúlt években, mivel szaúdi nők tömegesen kezdtek az internetre feltölteni olyan videókat, amelyen az látható, hogy szaúdi városokban vezetnek.

Korábban, ha egy nőt a volán mögött talált a szaúdi rendőr, tipikusan letartóztatta. Tegnap a rendőrség utasítása az volt, hogy csak pénzbírságot szabjon ki, és addig ne engedje el a sofőrnőt, amíg érte nem jött a törvényes gyámja. Ezt követően mind a jogsértő nővel, mind a gyámjával aláírattattak egy nyilatkozatot, amelyben vállalják, hogy a nő többet nem vezet.

Az elérhető hírek szerint csak 5-6 nőt bírságoltak meg tegnap, de a videómegosztókon tömegével jelentek meg a kisfilmek a volán mögött ülő nőkről. Annak ellenére vállalta legtöbbjük ezt, hogy pénteken a szaúdi kormány még azzal fenyegetőzött, hogy mindenkit szigorúan meg fognak büntetni, és ha valakit “visszaesőként” tetten érnek, akkor lefoglalják a gépjárművét.

A történet pikantériájához egyébként hozzátartozik, hogy a héten zajlott le az ENSZ Emberi Jogi Tanácsban Szaúd-Arábia általános emberi jogi felülvizsgálata, amelynek keretében a kormány képviselője visszatérően hangsúlyozta, hogy náluk semmilyen diszkrimináció nincs a nemek között, azonos jogok illetik meg a férfiakat és a nőket…

 

Reklámok

Read Full Post »

A nyugati és a keleti problémamegoldás közötti különbség

A nyugati és a keleti problémamegoldás közötti különbség

Kína különösen figyel arra, hogy egy nemzetközi bíróság joghatóságát se ismerje el. Számos nemzetközi szerződéshez fűzte a fenntartást, miszerint nem fogadja el, hogy a szerződés kapcsán más állam nemzetközi pert indítson vele szemben. Ennek köszönhetően gyakorlatilag nem tudunk olyan nemzetközi bírósági pert, amelyben Kína lett volna valamelyik peres fél.

Ez a kínai hozzáállás a gazdasági jellegű vitákban egy ideje változóban van, rendszeresen igénybe veszi a WTO vitarendezési eljárását, amely igencsak hasonlít egy bírósági eljáráshoz. Szintén láttunk már példát, amikor kínai (állami) cég fel- vagy alperes volt beruházási vitában. Olyat azonban nem, amely kifejezetten a nemzetközi közjog “kemény magjához” tartozó témában lett volna.

Ezt törte meg a Fülöp-szigetek, amely fél éve eljárást indított a Választott Nemzetközi Bíróság előtt a Dél-kínai-tengerrel kapcsolatos területi vita rendezésére. Kína megdöbbenve értesült a hírről és rögtön kijelentette, hogy nem kíván részt venni az eljárásban. A vita és a választottbírói fórum jogalapját az ENSZ Tengerjogi Egyezménye képezi, amelynek a szabályai lehetővé teszik a bírói panel felállítását akkor is, ha valamelyik fél abban nem vesz részt. Erre sor is került, és jelenleg az írásbeli beadványokat várja a bíróság.

A bíróságnak vizsgálnia kell majd a joghatóságát, és elutasíthatja még az érdemi döntést. Kína szerint ez az egyetlen lehetséges út, minden diplomáciai fórumon hangsúlyozza, hogy csak tárgyalásos úton hajlandó a vitáit rendezni, és példátlannak érzi a bírói úttal való fenyegetőzést. Tény, hogy a bírói vitarendezés a kínai társadalomban sem szokásos, a nemzetközi életben azonban egyre népszerűbb ez a vitarendezési módszer.

Kína  nehéz helyzetbe került, mivel egy bírósági döntés teljes figyelmen kívül hagyása presztízs-romboló lehet számára. Viszont, ha részt vesz az eljárásban, az akár számos újabb per indítását eredményezheti, főként az ázsiai szomszédai részéről.

Read Full Post »

Nagyon szeretem a szépirodalmat, mostanában különösen a távoli kultúrák modern íróinak könyveit. Így került elém az 1988-ban irodalmi Nobel-díjat kapott Naguib Mahfouz egyiptomi író egyik kisregénye, a Karnak Café. Sajnos magyarul nem sok minden jelent meg tőle, de angolul szinte minden írása olvasható.

Ő volt az első arab nyelvű író, aki Nobel-díjat kapott, és írásainak jelentősége, mondanivalója jóval túlmutat az arab világon. Folyamatosan a társadalmi feszültségek forrásait kívánja feltárni és megoldást találni a feloldásukra.

Az 1974-ben írott kisregénye, a Karnak Café egyedi stílusú, érdekes olvasmány. Írói stílusa emlékeztet Hemingwayre, nyers, lényegre törő és nehéz témákat feldolgozó. A könyv néhány fiatal történetét meséli el, akik rendszeresen találkoznak Kairó Karnak Café nevű kis kávézójában. Az értelmiségi fiatalok mind hisznek az 1952-es forradalom vívmányaiban, a szekuláris arab nacionalizmusban.

Mégis a megfogalmazott kritikáik miatt a kávézó besúgója bejelenti őket a titkosrendőrségnek, amely egy éjjel elhurcolja őket és folyamatos kínzásokkal próbálják rájuk bizonyítani, hogy a rendszer ellenségei. Kiszabadulásuk után még mindig hisznek a rendszerben és azt gondolják ez a legjobb, ami Egyiptomban lehet. A diktatúra azonban belső ellenségeket keres – a könyv több pontja nagyon emlékeztet a szocialista országok belső ellenségkeresésének történetére és módszereire.

Az író a könyv egyik szereplőjeként E/1-ben meséli a történetet, amelyből kiderül, hogy az egyiptomi társadalom 3 irányvonal mentén oszlik meg: 1) szekuláris arab nacionalizmus, 2) iszlám fundamentalizmus és 3) kommunizmus. Nasszer rendszere az elsőt képviseli, így üldöznek mindenkit, aki a másik kettőt képviseli, vagy aki az elsőt bármilyen kritikával illeti.

A könyv jól rávilágít a társadalom tagjainak gondolkodását megváltoztató 1967-es arab-izraeli háborúra, amely során Egyiptom pár nap alatt súlyos vereséget szenved. A nép büszkesége összetörik és jelentősen frusztrálttá válnak, nem értik hogyan történhetett ez meg. Ez a vereség felszínre hozza, hogy a rendszernek vannak bizonyos “gyengeségei” és az egyiptomi társadalom tagjai közötti különbségek és a széthúzás felerősödik. A vereségből minden áron talpra kívánt állni a társadalom és visszaszerezni az elvesztett területet. Ez új lendületet kapott Anvar Szadat elnök alatt, aki 1970-ben követte Nasszert.

Az 1973-as jóm kippúri háború sikereivel zárul a könyv, de a sorokból kiszűrhető, hogy az író nem elégedett az egyiptomi politikai rendszerrel. Tekintettel a cenzúrára csak a sorok között elbújtatva érezhető, hogy szabadabb, demokratikusabb és liberálisabb értékű államot szeretne, a nép jólétére és előrejutására fenyegetőnek érzi az iszlám fundamentalizmust, amely nem a szép jövő építését segíti elő.

A könyv 40 év után is igencsak aktuális, az Egyiptomban 2 éve tartó zavargások ugyanezeket a kérdéseket feszegetik. A társadalom tagjai széthúznak, rendkívül ellentétes irányokban képzelik el az ország jövőjét, küzd egymással a szekularizmus és az iszlám fundamentalizmus, az állam alapvető jellemzőiről nincs egyetértés. És sajnos a külső szemlélőben az a gondolat is felmerül, hogy megérett-e vajon az egyiptomi társadalom a demokráciára.

Read Full Post »

Tegnap este átadták a Herczegh Géza Emlékérmet, amelyet Herczegh Géza özvegye alapított tavaly.

Herczegh Géza az eddigi legnagyobb magyar nemzetközi jogász volt, az egyetlen magyar, akit az ENSZ Nemzetközi Bíróság bírájává választottak. 1928-ban született egy kis felvidéki faluban, majd a háborúnak köszönhetően több helyen is élt. Egyetemi tanulmányait a szegedi jogi karon végezte, majd több egyetemen is tanított nemzetközi jogot és diplomáciatörténetet.

1990-ben akadémikussá választották, és tagja lett az első Alkotmánybíróságnak is. Innen került ki 1993-ban az ENSZ Nemzetközi Bírósághoz, ahol 2003-ig dolgozott bíróként. Kutatási területe közé tartozott többek között a humanitárius jog, a nemzetközi bíráskodás, a nemzetközi jogtörténet és a nemzetközi jog és a belső jog viszonya.

2010-ben elhunyt, és özvegye egy alapítványt hozott létre, hogy tovább folytatva Herczegh Géza szellemi örökségét, támogassa a fiatal nemzetközi jogászokat. Tavaly óta évente pályázatot írnak ki a fiatal kutatók részére, amelyre az előző évben védett doktori disszertációval vagy befejezett könyv-kézirattal lehet pályázni. A Kuratórium egy emlékérmet ad át, és dönthet további színvonalas pályamunkák számára emléklap odaítéléséről.

Idén az emlékérmet Molnár Tamás kapta, aki a nemzetközi jog beépülése a magyar jogba című doktori értekezésével kiváló művet alkotott. Az első díjas laudációjáról itt több olvasható.

Nagy örömömre szolgált, hogy az emléklapot én kaptam a fegyveres összeütközések hatása a nemzetközi szerződésekre című munkámért. 🙂

Read Full Post »

Nobel-békedíj 2013

Először is szeretnék az előző bejegyzésemmel kapcsolatosan egy helyreigazítást tenni: ma nem a jelöltek, hanem a díjazott személyét tudtuk meg, és december elején már csak az ünnepélyes díjátadásra kerül sor.

És hogy ki is az, aki idén a békedíjat kapta? A Nobel-bizottság a Vegyifegyver Tilalmi Szervezet munkáját jutalmazta idén, nyilván nem véletlenül – tekintettel a szíriai eseményekre.

A vegyifegyverek ellen több humanitárius egyezményt is elfogadott már a nemzetközi közösség a 20. sz. elejétől kezdve. Ezek közül a legátfogóbb az 1993. évi Párizsban létrejött egyezmény, amely a vegyifegyverek kifejlesztésének, gyártásának, felhalmozásának és használatának tilalmáról, valamint megsemmisítéséről szól.

Ezt az egyezményt 190 állam ratifikálta, kettő (Izrael és Myanmar) csak aláírta, hiányzó államok pedig Angola és Észak-Korea. Mindezek ellenére univerzális, mindenkire kötelező tilalmat jelent a vegyifegyverek használatának tilalma. Az egyezmény hatékony betartását biztosítandó hozták létre a részes államok a Vegyifegyver Tilalmi Szervezetet, amely 1997 óta működik, hágai székhellyel.

A Nobel-békedíj tipikusan aktuális békével kapcsolatos erőfeszítéseket honorál, ebben az esetben sem fér kétség ehhez. Szíriában az elmúlt időszakban mind a kormány, mind a felkelők vetettek be ilyen tömegpusztító fegyvereket, amelyek szükségtelenül súlyos szenvedést okoznak és egyáltalán nem csak a katonai célpontok számára károsak. Az ilyen fegyverek tilalmával és megsemmisítésével még az ENSZ Biztonsági Tanács állandó tagjai is egyetértenek, pedig egyébként igencsak különbözően vélekednek a szíriai helyzet rendezéséről.

A szervezet munkájának köszönhetően az elmúlt években jelentősen csökkent a raktáron lévő vegyifegyverek száma, azonban még mindig ismert, hogy jelentős készletek találhatóak az Egyesült Államokban, Oroszországban, Izraelben, és Észak-Koreában. Szíria 1 hónapja csatlakozott az egyezményhez, így az elkövetkező időszakban remélhetőleg biztonságos és jól szervezett módon sikerül “megszabadítani” az ilyen tömegpusztító fegyvereitől.

 

 

Read Full Post »

Pénteken nyilvánosságra hozza a Nobel-békedíj testülete az idei év jelöltjeit. Az előzetes javaslatokat több ezer személy és szervezet teszi meg, az így javasolt személyek közül a bizottság választja ki a néhány jelöltet. A közülük békedíjra kiválasztottat december elején ismerhetjük meg.

A sajtóban azonban folyamatosan felröppenek hírek arról, kiket is javasoltak a díjra idén. Számomra a két legérdekesebb Malala Yousafzai és Putyin. A számunkra kissé nehezen kiejthető nevű, pakisztáni származású lány azzal vívta ki ezt a megtiszteltetést, hogy bátran kiáll a lányok iskoláztatása mellett.

Majdnem pont egy évvel ezelőtt a pakisztáni tálibok megtámadták az éppen iskolába tartó 15 éves lányt, az iskolabuszon ült, amikor rálőttek és 3 golyó érte. Több hónapnyi angliai gyógykezelésnek köszönhetően felépült és azóta Birminghamben él a családjával. Édesapja korábban iskolaigazgató volt Pakisztánban, olyan iskoláé, ahová lányok jártak.

A lány azóta nyíltan kampányol azért, hogy a lányok is járhassanak iskolába annak veszélye nélkül, hogy vallási fanatikusok próbálnák őket megölni. Ennek érdekében alapítványt hozott létre, nyilvános előadásokat tart és nemrégiben az ENSZ-ben is felszólalt. A pakisztáni tálibok szóvivője ezután kijelentette, hogy ha megtalálják újra megpróbálják megölni. Elég szánalmas, ha a világ(uk) egyik fő ellensége egy 16 éves lány…

A másik javasolt személyt úgy érzem nem kell bemutatni, Putyin évek óta vezeti – kifejezetten diktatórikus módon – Oroszországot, és nevéhez kötődik számos véres akció, többek között a csecsen és a grúz háború. Finoman fogalmazva nem gondolom, hogy a Nobel-békedíjat neki kéne megkapni, habár a díj története során kapta már meg nem egy olyan személy, akinek a nevéhez nem csak “békés” döntések kötődnek (pl.: Anvar Szadat, Jasszer Arafat vagy akár Barack Obama).

Szerintem hivatalban lévő elnököknek, kormányfőknek csak rendkívül ritka és indokolt esetben kellene ilyen díjat adni. Sokkal inkább díjaznám az olyan személyek teljesítményét, akik Jean Henri Dunant, Martin Luther King és Andrej Szaharov nyomdokain járnak…

Read Full Post »

Néhány hónapja a karibi országok szervezete, a Caricom bejelentette, hogy kártérítést követelnek az Egyesült Királyságtól, Franciaországtól és Hollandiától az évszázadokkal korábbi rabszolga-kereskedelem miatt. Ezt néhány napja az ENSZ Közgyűlésben is megerősítette St. Vincent és Grenadine miniszterelnöke.

Előbb tárgyalásos úton próbálnak egyezségre jutni, és ha ez nem sikerülne, úgy szándékukban áll a Nemzetközi Bírósághoz fordulni. Őszintén szólva ezt nevetségesnek tartom.

Félreértés ne essék, szörnyűnek vélem a rabszolgaság teljes történetét, kezdve az ókortól, folytatva a Török Birodalommal és végül az Afrikából elhurcolt milliókkal. Azonban ez még nem jelenti azt, hogy bármilyen jogalap lenne a kártérítés követelésére 2013-ban.

A rabszolgaság ellen az 1800-as évek elején európai kampány indult, amelynek hatására 1815-ben a bécsi kongresszus betiltotta az európai rabszolgaságot. Az angolok és a franciák nemzeti jogalkotásukban 1830 környékére bűncselekménynek minősítették a rabszolga-kereskedelmet és a gyarmataikon felszabadították a rabszolgákat. A rabszolgaság világszintű eltörlését két nemzetközi egyezmény hozta meg, az első 1890-ben, a második 1926-ban.

Tehát bármilyen szörnyű is volt a rabszolgák élete, semmilyen nemzeti vagy nemzetközi jogalap nincs a követelésre. Ráadásul visszaélésszerűnek tűnik ma elővenni ezt a történetet, amikor a karibi országok lakói kb. 1840 óta szabadok. A Caricom azzal érvel, hogy a rabszolgaság súlyos emberiség elleni bűncselekmény. Ez igaz, és az is, hogy ennek a tilalma tekinthető az egyik első emberi jognak. Azonban 170 évvel a felszabadulás után kicsit zsarolás “szagú” a történet, mintha új pénzszerzési lehetőségre bukkantak volna…

Read Full Post »