Osztrák barátaim hetek óta kampányolnak annak érdekében, hogy az osztrák hatóságok tisztességes eljárást nyújtsanak az ott tartózkodó, menekültstátuszért folyamodott pakisztáni férfiaknak. A történet már majdnem egy évvel ezelőtt kezdődött, azzal, hogy a Bécs melletti menekülttábor lakói tüntetésbe kezdtek a nem megfelelő körülmények (pl.: nem megfelelő élelem) miatt. Erre persze a legtöbb (közép-)európai válasza az, hogy örüljenek, hogy enni kapnak, de jogászként érdemes kicsit a kérdés mögé nézni.
Az 1951. évi genfi egyezmény értelmében menekült az aki “faji, vallási okok, nemzeti hovatartozása, illetve meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása, avagy politikai meggyőződése miatti üldözéstől való megalapozott félelme miatt az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik és nem tudja, vagy az üldözéstől való félelmében nem kívánja annak az országnak a védelmét igénybe venni; vagy aki állampolgársággal nem rendelkezve és korábbi szokásos tartózkodási helyén kívül tartózkodva ilyen események következtében nem tud, vagy az üldözéstől való félelmében nem akar oda visszatérni.” Mint látható a fogalom fontos eleme az üldözés vagy az attól való megalapozott félelem, tehát a pusztán jobb gazdasági körülmények reményében menekülők nem tartoznak a védett körbe. És pontosan ez jelenti az egyik sarkalatos pontot.
A genfi egyezmény megalkotását jelentős mértékben a 2. világháború borzalmai motiválták, az azóta eltelt időben azonban változott a világ. A fejlett és fejlődő országok közötti gazdasági különbségek mára nyilvánvalóak, és számos országot fenyeget a klímaváltozás miatti pusztulás (különösen az apró csendes-óceáni szigetállamokat, amelyeket pár évtized alatt elnyelhet a tengerek megemelkedett vízszintje). A menekülők tömegéből azonban Európa határainál igen nehéz “kiválogatni”, hogy kik a valódi üldözöttek és kik azok, akik csak a jobb megélhetés reményében kívánnak bejutni. Ennek érdekében több ország (pl.: Ausztria és Magyarország is) azt a gyakorlatot folytatja, hogy folyamatosan értékeli a kibocsátó államokat. Így például az osztrák hatóságok szerint Pakisztánban nem kell tartani az üldöztetéstől, így onnan nem fogadnak be menekülteket.
Az ilyen csoportos elbánás azonban nem veszi figyelembe az egyéni körülményeket, amelyek alapján mégis elképzelhető lehet, hogy valaki üldözött. Például az Ausztriában tartózkodó pakisztániak egy része azt állítja, hogy olyan területről származik, ahol az Al-Kaida folyamatosan terrorizálja a civil lakosságot, és ha ez nem lenne elég, még napi szinten kell elviselniük a dróntámadásokat és más katonai akciókat is. Ennek is köszönhető, hogy Németország például a pakisztáni kérelmezők 20%-át fogadja be menekültként.
A fenti példa is alátámasztja azt az igényt, hogy az EU-ban egységes menekültpolitikára lenne szükség, amely azonban – véleményem szerint – még évekig nem fog megszületni.
Dr. Szalai Anikó honlapja 