Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Archive for 2013. szeptember

Autóvezetéshez való jog?

Szaúd-Arábiában nagy kampányt indítottak női szervezetek annak érdekében, hogy nők is vezethessenek autót. Október 26-án tömegesen fognak a volán mögé ülni annak reményében, hogy több mint 20 éve tartó küzdelmüket siker koronázza.

A szaúdi törvények elméletben nem tiltják a nők számára az autóvezetést, azonban ha mégis megpróbálják, akár 1 hétre is börtönbe kerülhetnek. A kormányzat tipikusan arra hivatkozik a nőkkel szembeni diszkrimináció kapcsán, hogy a vallási előírások miatt a társadalmi nyomás gátolja a nemek közötti egyenlőség megvalósítását.

Természetesen ez nem elhanyagolható hatás, de a rendőr – aki több napon át fogva tarthatja a vezetésen tetten ért nőt – az állam nevében eljáró személy, akinek a cselekménye betudható az államnak. Ilyen módon a nemzetközi felelősség megalapozható lenne, ha Szaúd-Arábia nemzetközi jogsértést követ el.

Szaúd-Arábia 2000 óta részese a Nőkkel szembeni diszkrimináció tilalmáról szóló egyezménynek, amely alapján elvileg nem tehet ilyen megkülönböztetést a férfiak és a nők között. Csakhogy a szaúdi kormány fenntartást tett az egyezményhez annak megkötésekor, amely szerint, ha “az egyezmény bármely rendelkezése ellentétes az iszlám jog normáival, akkor a Királyság nem köteles az Egyezmény ellentétes tartalmú rendelkezéseit betartani.”

Ezzel a fenntartással szemben számos nyugati állam tiltakozott, mivel ellentétesnek tűnik a szerződés alapvető céljaival és teljes szellemével. A nemzetközi közösség nyomása azonban csak közvetett, a nemzetközi jog nem tud többet tenni. Így a szaúdi nőknek maguknak kell megvívni ezt a harcot. Hajrá! 🙂

Reklámok

Read Full Post »

A béke nemzetközi napja

Szeptember 21. a béke nemzetközi napja. Az ENSZ Közgyűlése először 1982-ben hirdette meg, 2002 óta rendszeresítette a mai napra.

Első hallásra a béke elvont ideának tűnhet, amelyért mi – nem diplomaták, miniszterek -, nem nagyon tudunk mit tenni. Ez azonban igen távol áll a valóságtól. Ez a nap nem csak a nemzetközi békéről szól, hanem minden szintű békéről.

Tanuld meg békésen rendezni a konfliktusokat, megfelelően kommunikálni, szeretni és tisztelni az embereket, kiállni az alapvető emberi értékek mellett és máris sokat tettél!

Read Full Post »

Az utóbbi években Nicaragua szinte “örökös” felperessé vált a Nemzetközi Bíróság előtt. Első keresetlevelét 1984-ben nyújtotta be az Amerikai Egyesült Államok ellen, amely pert nagyrészt meg is nyert. Elképzelhető, hogy ez a siker is hozzájárult ahhoz, hogy azóta szívükbe zárták az ENSZ bírói fórumát, és összesen hatszor indítottak pert más államok, főként a szomszédaik (Costa Rica és Honduras) ellen.

A legújabb indítványuk 3 napja érkezett meg Hágába, és azt kérik benne, hogy a Bíróság állapítsa meg a Nicaragua és Kolumbia közötti, a Karib-tenger alatti kontinentális tengeri talapzat határát. Jogosan lepődhetnénk most meg egy pillanatra, hogy “de hát Nicaragua és Kolumbia nem is határos, hiszen közöttük van még Costa Rica és Panama”!

Tulajdonképpen “folytatásos perről” van szó, mivel ennek a vitának az előzménye az a korábbi per, amelyben 2012 novemberében hozott ítéletet a Bíróság. Akkor a 200 tengeri mérföldön belüli területek elhatárolásáról döntöttek, most pedig az azt meghaladó területekre kérik az ítéletet.

A tengerjogban kevésbé jártasak számára említem meg, hogy az államot több különböző tengeri övezet illeti meg, amelyeknek gazdasági kiaknázási lehetőségei óriásiak lehetnek. A 200 tengeri mérföldön belüli területet kizárólagos gazdasági övezetnek (korábban halászati övezet) nevezzük, és ahogyan a neve is mutatja, a parti államnak egyedüli jogosultságot biztosít a hasznok kitermelésére.

A 200 és 350 tengeri mérföld közé eső terület a kontinentális talapzat, amely gyakorlatilag a tengerfenék kincseinek kiaknázására jogosít fel. Ennek a területnek az államok közötti szétosztása gyakori vitákba torkollik. A pontos elhatárolásra ugyanis számos szabály vonatkozik az ENSZ 1982. évi Tengerjogi Egyezménye, a korábbi egyezmények és a szokásjog alapján.

Az egyik legfőbb nehézséget az okozza, hogy az államok tengerpartjainak rajzolata és földrajzi jellemzői mértanilag korántsem szabályosak. A tengeri elhatárolásnál nem csak a fő szárazföld elhelyezkedését kell figyelembe venni, hanem az államokhoz tartozó szigeteket is. A Bíróság 2012-es ítéletébe beillesztett térkép jól mutatja a Karib-tenger tengeri határvonalait: NB_itelet_2012

A 2012-es ítéletben a Bíróság kifejtette, hogy Nicaragua korábbi kérése ellenére nem tudja megállapítani a határt a 200 tengeri mérföldön túli területek tekintetében, mert Nicaragua nem bizonyította egyértelműen, hogy ott még található hozzá tartozó kontinentális talapzat. Ha nem is esz meg a kíváncsiság, hogy vajon sikerül-e bebizonyítaniuk, mindenképpen örvendetes, hogy a vitáit Nicaragua bírói úton, tehát békés módon próbálja rendezni.

Read Full Post »

Frankfurt az Odera mellett

Negyedik alkalommal látogattam el ebbe a brandenburgi kisvárosba, amelyről mindig az jut eszembe, hogy a történelem valóban tudja ismételni önmagát. A város a középkorban a Hanza Szövetség tagjaként jelentős kereskedelmi szerepet töltött be, köszönhetően annak, hogy az Odera partjára épült. Akkori jelentőségét az is mutatja, hogy 1506-ban megnyitotta kapuit a mai egyetem elődje, amely egészen 1811-ig működött! Ekkor III. Frigyes Vilmos bezáratta és értéktárgyait két új egyetem alapításához használta fel: egyik a mai berlini Humboldt Egyetem, a másik a Wroclaw-i Egyetem.

Ennek ellenére az 1800-as években a kereskedelemben továbbra is jelentős szereppel bírt, mivel Poroszország központi helyén feküdt, összekötve Berlint és Poznant. Ekkoriban a Német Birodalom második legnagyobb vásáros helye volt Lipcse után.

A várost a Vörös Hadsereg 1945-ben felgyújtotta és számos egyházi ereklyét elvitt (pl.: középkori Bibliát, templomi színes ólomüveg-ablakokat – ezeket a 2000-es évek elején kapta vissza a város az orosz kormánytól).

A második világháború utáni rendezés kettévágta a várost, mivel a német-lengyel határt az Odera folyó sodorvonalára helyezték. A keleti felén megalakult Slubice lengyel kisváros, a nyugati maradt Frankfurt Oder.

A kelet-német állam nagy újjáépítési kampányba fogott az 1950-es években, és a város leégett részein jellegzetes kelet-német, csempével díszített panelokat húzott fel. A város építészetét napjainkban három korszak jellemzi: középkori német vörös téglás-fagerendás, századfordulós klasszicista és szocialista panel épületek.         oderpromenade

A város az 1900-as évek második felében mégis periféria volt, amelyben a fejlődés elenyésző szintet öltött. A német újraegyesítés hatására még az elvándorlás is jelentőssé vált, így az 1990-es 87 ezer lakos 60 ezerre csökkent. Néhányan azonban úgy vélték a szocializmus bukása és a német újraegyesítés örömében úszva, hogy életet lehetne lehelni a városba egy új egyetemmel. Ekkor újraalapították a Viadrina Egyetemet.

Az egyetem fő profilja a német-lengyel együttműködés lett, és az európai gondolat terjesztése. Schengennek köszönhetően a határok lebontása óta Frankfurt Oder és Slubice szinte egy város megint, az egyetem hallgatóinak a fele külföldi és rohamosan nő a népszerűsége. Három év alatt 50%-kal nőtt a hallgatók száma (5000-ről 7500-ra), és az egyetem az Európai Unió napos oldalát testesíti meg.

A város többször is hanyatlásnak indult, de szerencsés történelmi eseményeknek és tudatos fejlesztésnek köszönhetően már nem periféria. Vajon Szeged is tanulhatna ebből a történetből?

Read Full Post »

Rock és az ENSZ szuperhőse

Ennek a honlapnak az egyik célja, hogy közérthetőbbé (és akár még viccessé és szerethetővé is!) tegye a nemzetközi jogot, így nem tudom megállni, hogy ne osszam meg ezt a videót.

Egy norvég rock-banda, az Ylvis dalba öntötte a véleményét Jan Egelandról. Egeland egy norvég politikus, aki számos humanitárius nemzetközi szervezetnek dolgozott (pl. Human Rights Watch, Vöröskereszt) és az ENSZ egyik legmagasabb pozícióját töltötte be korábban. ENSZ főtitkár-helyettesként a humanitárius ügyekért és a segélyekért volt felelős 2003 és 2006 között.

A történet szerint a dalról úgy értesült, hogy a zenekar koncertjén jelen volt az unokaöccse is, aki annak hallatán, hogy egy egész stadion üvölti nagybátyja nevét rögtön felhívta… Jó szórakozást! 🙂

Read Full Post »

Osztrák barátaim hetek óta kampányolnak annak érdekében, hogy az osztrák hatóságok tisztességes eljárást nyújtsanak az ott tartózkodó, menekültstátuszért folyamodott pakisztáni férfiaknak. A történet már majdnem egy évvel ezelőtt kezdődött, azzal, hogy a Bécs melletti menekülttábor lakói tüntetésbe kezdtek a nem megfelelő körülmények (pl.: nem megfelelő élelem) miatt. Erre persze a legtöbb (közép-)európai válasza az, hogy örüljenek, hogy enni kapnak, de jogászként érdemes kicsit a kérdés mögé nézni.

Az 1951. évi genfi egyezmény értelmében menekült az aki “faji, vallási okok, nemzeti hovatartozása, illetve meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása, avagy politikai meggyőződése miatti üldözéstől való megalapozott félelme miatt az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik és nem tudja, vagy az üldözéstől való félelmében nem kívánja annak az országnak a védelmét igénybe venni; vagy aki állampolgársággal nem rendelkezve és korábbi szokásos tartózkodási helyén kívül tartózkodva ilyen események következtében nem tud, vagy az üldözéstől való félelmében nem akar oda visszatérni.” Mint látható a fogalom fontos eleme az üldözés vagy az attól való megalapozott félelem, tehát a pusztán jobb gazdasági körülmények reményében menekülők nem tartoznak a védett körbe. És pontosan ez jelenti az egyik sarkalatos pontot.

A genfi egyezmény megalkotását jelentős mértékben a 2. világháború borzalmai motiválták, az azóta eltelt időben azonban változott a világ. A fejlett és fejlődő országok közötti gazdasági különbségek mára nyilvánvalóak, és számos országot fenyeget a klímaváltozás miatti pusztulás (különösen az apró csendes-óceáni szigetállamokat, amelyeket pár évtized alatt elnyelhet a tengerek megemelkedett vízszintje). A menekülők tömegéből azonban Európa határainál igen nehéz “kiválogatni”, hogy kik a valódi üldözöttek és kik azok, akik csak a jobb megélhetés reményében kívánnak bejutni. Ennek érdekében több ország (pl.: Ausztria és Magyarország is) azt a gyakorlatot folytatja, hogy folyamatosan értékeli a kibocsátó államokat. Így például az osztrák hatóságok szerint Pakisztánban nem kell tartani az üldöztetéstől, így onnan nem fogadnak be menekülteket.

Az ilyen csoportos elbánás azonban nem veszi figyelembe az egyéni körülményeket, amelyek alapján mégis elképzelhető lehet, hogy valaki üldözött. Például az Ausztriában tartózkodó pakisztániak egy része azt állítja, hogy olyan területről származik, ahol az Al-Kaida folyamatosan terrorizálja a civil lakosságot, és ha ez nem lenne elég, még napi szinten kell elviselniük a dróntámadásokat és más katonai akciókat is. Ennek is köszönhető, hogy Németország például a pakisztáni kérelmezők 20%-át fogadja be menekültként.

A fenti példa is alátámasztja azt az igényt, hogy az EU-ban egységes menekültpolitikára lenne szükség, amely azonban – véleményem szerint – még évekig nem fog megszületni.

Read Full Post »

Bledben Navi Pillay-jal Az elmúlt pár napot Ljubljanában töltöttem a Regionális ENSZ Akadémia egyik eseményén. A szervezők kedden elvittek minket a Bled Strategic Forum-ra, ahol igen neves személyek előadásait hallhattuk. A nemzetközi büntető-igazságszolgáltatás panel nyitó előadását az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosa, Navi Pillay tartotta. Beszélt a ruandai nemzetközi törvényszéken szerzett tapasztalatairól és a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) történelmi jelentőségéről. Hangsúlyozta, hogy a tartós békéhez szükséges a felelősségre vonás. Véleménye szerint az ICC fontosságát nem feltétlenül abban kell látnunk, hogy el tud járni, hanem hosszú távon sokkal jelentősebb lehet a nemzeti igazságszolgáltatásra gyakorolt hatása. Katalizátorként működhet, elérve, hogy az államok maguk bíróság elé állítsák a világ legsúlyosabb bűncselekményeinek elkövetőit.

Aggodalommal mesélt a szíriai helyzetről és arról a küzdelméről, hogy másfél éve kéri a Biztonsági Tanácsot, terjesszék a szíriai szituációt az ICC elé kivizsgálásra. Véleménye szerint minden konfliktusban van egy “point-of-no-return”, tehát az a pont, ahonnan már nem lehet visszafordulni. A szíriai helyzet sajnos valószínűleg már túlhaladott ezen és felmerül a kérdés, még ha vége is lesz a konfliktusnak, milyen élet várható utána Szíriában. Ugyanis nehezen képzelhető el a polgárháború előtti nyugalmi helyzet (biztonságos környezet, működő iskolák és munkahelyek stb.) gyors helyreállítása.

Hivatala egyik legfontosabb feladatának a korai figyelmeztetést tartja, így folyamatosan fejlesztik azokat a mechanizmusokat, amelyek segítségével kiszűrhető, hogy mely államok társadalma sodródhat az összeomlás felé. Egyik indikátornak tartja a gyűlöletbeszéd megjelenését, példaként hozva, hogy a ruandai konfliktusban a nőket sértő, durva szexuális tartalmú képregények hogyan növelték a nemi erőszakok számát. Érdekes előadásának számos üzenete közül talán az egyik legfontosabb az volt, hogy a politikusok és a média nincs is teljes mértékben tisztában a társadalmi felelősségével. A politikai kampányolás hevében, a szólásszabadságra hivatkozva teret engednek a sértő, gyalázkodó tartalmú közléseknek, amelyek azonban a rákhoz hasonlóan szép lassan megmételyezik a társadalom szövetét.

Read Full Post »